Életforma.hu

ÉLET-MÓD

39 új betegség tizedeli az emberiséget

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szexuális szokások megváltozása, a növekvő populáció és a mezőgazdaság hiányosságai miatt új, eddig ismeretlen betegségek jelennek meg a Földön.

Az ENSZ egészségügyi szerve szerint az AIDS és további 38 betegség, amelyek még ismeretlenek voltak az előző generációk számára, most a jelenlegi populációt veszélyeztetik. Bár a tudomány fejlődésével egyre többet tudhatunk meg a betegségekről, és ezáltal újabbakat fedezhetünk fel, Dr. Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet járványügyi szakértője szerint az emberi viselkedésben beállt változások okolhatók egyes új betegségek megjelenéséért.

"Életvitelünk folyamatosan változik, ami kihat az egész civilizációnkra" - magyarázza Dr. Ryan. "A természettel való kapcsolatunk, a szociális és szexuális szokásaink megváltoztak, ez pedig módosította kapcsolatunkat a mikrobiális világgal. Ennek eredményeként jöhettek létre és terjedhettek el az új betegségek." - mondta a szakember.

A XIX. században a tudósok rengeteg új kórokozót fedeztek fel, többek között az anthraxot, a staphylococcust, a tuberkolózist és a tetanuszt okozó baktériumokat. Az 1970-es és 80-as években a kutatók már nemcsak a régi betegségek okozóit, hanem egyenesen új betegségeket fedeztek fel: Amerika külvárosaiban megjelentek a kiütéssel és lázzal járó új gyermekbetegségek, a felnőtteknél, pedig a kevéssé átfőtt hús fogyasztásával járó máj- és vesebetegségek.

A WHO igazgatója, Dr. Margaret Chan szerint az egyik legnagyobb veszélyt a madárinfluenza jelenti, amelynek kialakulásáért és elterjedéséért csak a rendkívül intenzív és nagyüzemi baromfitenyésztés okolható. "Egyáltalán nem meglepő, hogy a legtöbb járvány az állatvilágból indul" - nyilatkozta Chan. Állítása szerint a 39 legújabb betegség nagy része - többek között az Ebola, a SARS és a madárinfluenza - állatoktól származik.

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.