Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 érv az őszinteség mellett

Kegyes hazugság mondogatjuk sokszor, pedig ha a mélyére nézünk a dolgoknak kiderül valójában magunkat akarjuk kímélni. Mitől is? Pillanatnyi kellemetlenségtől, cserébe hosszas hazudozást vállalva. Megéri?

1. Apróságok

Kis dolgokban hazudni felesleges, hiszen nincs jelentőségük. Csak hitelességünket, szavahihetőségünket tesszük kockára minimális nyereségért. Bevalllani, hogy például elfelejtettünk valamit sokkal kisebbpresztízsveszteség, mintha utóbb kiderül a kifogás, amivel előálltunk hamis volt.

 

2. Nagy dolgok

Az élet igazán nagy és fontos kérdéseiben hazudni értelmetlen. Ha valamit nem akarunk, valakit nem szeretünk, annak vállalásán jobb túlesni mielőbb. Ilyenkor a hazudozás csak időőhúzás és később még nehezebb lesz felvállalni az igazságot, de titkolni is. A  fontos dolgok úgyis kiderülnek.

3. Stresszes hazudni

A lebukástól való félelem még a legelszántabb csalókat is stresszeli, hát még azokat, akik nem ebből élnek! Az állandó feszültség nem tesz jót idegeinknek és egészségünknek sem. Ezt is érdemes szem előtt tartani mielőtt belekezdenénk egy kitalált történet megkonstruálásába.

 

4. Hazugságspirál

Számos vígjáték épül erre, mikor egyik hazugság alátámasztása hozza a másikat. Így egyre több és gyakran egyre vadabb sztorik kerekednek. Ráadásul minél magasabbra húzzuk a kamuból épült falat, annál több a repedés rajta. És ki bír sok-sok kitalációt fejben tartani?

 

5. Kölcsönösség

Aki hazudik az szégyenli magát, hogy ezt enyhítse feltételezi arról, akinek hazudik, hogy ő sem őszinte. Ezzel bármilyen kapcsolatot, legyen az baráti, szerelmi vagy kollegiális, meg lehet mérgezni. Hiszen a gyanakvás és a sumákolás megöli a mindennapok harmóniáját.


A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.