Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 tipp, hogy magabiztosan álljunk a társkereséshez

A romantikus ismerkedés, a társkeresés talán még soha nem volt olyan bonyolult, mint manapság. A rohanó mindennapok során az életünk ezen területét is hajlamosak vagyunk egy kicsit elnagyolni, elsietni, gyakran személytelen, felületes a hozzáállásunk. Ennek oka lehet a technológiai fejlődés, de az is, hogy több rizikófaktorral kell számolnunk egy-egy randevú előtt. Ugyanakkor számos olyan hátráltató tényező is létezik, amit magunkban kell keresnünk.

Ha azt már elhatároztuk, hogy elég volt az egyedüllétből, és szeretnénk újra kialakítani egy párkapcsolatot, máris megtettük az első lépést. Ezután leginkább arra lesz szükségünk, hogy összeszedjük azt a magabiztosságot, ami szükséges a sikerhez.

Mi áll az utunkban?

Jó adag önismeretre van szükségünk ahhoz, hogy megfejtsük: miért nem sikerült mostanáig egy jól működő, kiegyensúlyozott párkapcsolatot kialakítanunk. Egyes esetekben pszichoterápiára lehet szükségünk, hogy felfedezzük a bennünk mélyen dolgozó okokat. De az is lehet, hogy ha egy kicsit elmerengünk, akár magunktól is ráébredhetünk ezekre. Az alábbiakban a leggyakoribb visszatartó tényezőket soroljuk fel, amelyekben lehet, hogy sokan magukra ismernek.

Az egyik legjellemzőbb érzés, ami sokakat visszafog, az nem más, mint a csalódástól való félelem, ami több mindenből fakadhat. Az alapvető személyiségjegyek, gyerekkori rossz élmények, de a korábbi kapcsolatokban átélt negatív tapasztalatok is könnyen okozhatják. Ennek leküzdése igen nehéz, de egy jó szakemberrel és elkötelezett munkával feloldható.

Sokak számára megnehezíti a pártalálást az is, ami a médiából sugárzik felénk. Akár a televíziós sorozatokban, akár a mozifilmekben, akár az Instagramon látjuk, hogy milyennek kellene lennünk, milyen kapcsolatban kellene élnünk, az nem tesz jót nekünk semmilyen téren. Sőt: az ott látott tökéletességre, tökéletes párkapcsolatra való törekvés kifejezetten káros, hiszen ilyesmi egész egyszerűen nem létezik. Lehet, hogy mi is akkor ütközünk problémákba, amikor ezt – a valótlan dolgot – hajszoljuk.

Mára teljesen átalakultak a randevúzási, ismerkedési szokások is. Rég elmúltak már azok az idők, amikor az emberek koncerteken, kiállításokon vagy akár az utcán ismerkedtek össze. Ezekkel szemben ma hódítanak a párkereső applikációk, amelyek egyrészt degradálják az ismerkedést – lebutítják a külsőségekre –, másrészt túl félénkké teszik az embereket arra, hogy élőben ismerkedjenek. Így az emberek több csoportja – azok, akik nem esnek bele a jelenlegi szépségideál tartományába, vagy azok, akik nem használnak ilyen appokat – is lehetőségek nélkül marad, vagy legalábbis kevesebb lehetőséggel tud élni.

Tény, hogy a fent említett tényezők közül nem mindegyiken tudunk változtatni. A saját hozzáállásunkon viszont annál inkább!

5 tipp a magabiztos társkereséshez

Szokták mondani: „a magabiztosság félsiker”. Ennek jegyében a következőkben adunk néhány tippet, amelyekkel mi is határozottabban, céltudatosabban és jobb érzéssel vághatunk neki a párkeresésnek.

Randevú előtti rutin

Legyen az edzés, egy kellemes fürdő, zenehallgatás, meditáció vagy bármilyen más gyakorlat, a lényeg, hogy alakítsunk ki egy rutint, amit a következő randevú előtt – majd utána rendszeresen – elvégzünk! Ha így teszünk, és jól választottuk meg az aktivitást, akkor sokkal frissebb fejjel, nyugodtabban és magabiztosabban érkezhetünk meg a nagy eseményre.

Gondolkozzunk!

Az életünkben melyek voltak azok a pillanatok, amikor magabiztosnak és igazán önmagunknak éreztük magunkat? Kivel voltunk és mit csináltunk? Egy kicsit mélyüljünk el az emlékekben, idézzük azokat magunk elé! Persze még jobb, ha rekonstruálni tudjuk ezeket a pillanatokat, de ha erre nincs lehetőség, az erős koncentráció is segíthet abban, hogy az érzés visszatérjen. Ezt megtehetjük rendszeresen is!

Egy lista

Írjunk listát az erősségeinkről, és azokról a tulajdonságainkról, amelyek miatt úgy érezzük, mások örülhetnek annak, hogy ismernek minket. Legyünk őszinték magunkkal! Amikor úgy érezzük, elhagy minden erőnk, csak idézzük magunk elé a listánkat!

Vizualizáció

Már több kutatás is bebizonyította, hogy a vizualizációnak milyen fontos szerepe van a célok elérésében – ez ugyanúgy igaz a sportokban, mint a szerelmi életben. Ha például egy találkozóra készülünk, képzeljük magunk elé, ideális esetben hogyan történne, hogyan éreznénk magunkat. Ezzel persze nem garantáljuk, hogy minden a tervezettek szerint megy majd, de legalább biztosabbak leszünk magunkban!

Koncentrájunk magunkra

Párkeresés során sokan elkövetik azt a hibát, hogy elsősorban arra koncentrálnak, hogy ők tetszenek-e a másik félnek, nem pedig arra, hogy ők kedvelik-e azt a bizonyos személyt. Ha csak arra figyelünk, hogy megkedveltessük magunkat, az csak egy hamis képnek ágyaz meg, nem pedig egy valós kapcsolatnak. Így, ez a módszer csak rövid távon működik, hosszabb távon nemcsak a kialakulófélben lévő románcot, de az önbizalmunkat is megtépázhatja. Némi önismerettel rávilágíthatunk a saját értékeinkre, és nem lesz szükségünk arra, hogy megjátsszuk magunkat.

Tény: aki ma „fog hozzá” a párkereséshez, az nagy fába vágja a fejszéjét. Ennek ellenére azt mondjuk, hogy igenis érdemes belevágni. Hiszen ha egy ilyen nehezített terepen képesek vagyunk sikereket elérni, az sokkal nagyobb győzelemnek hat, mintha csak az ölünkbe hullana a díj, nemde?


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.