Életforma.hu

ÉLET-MÓD

6 programötlet, ha csak egy hétvégére ugrunk fel Budapestre

Budapest számos tulajdonsága miatt vonzó úticél. Fővárosunk egyedülálló keveréke a történelemnek, a kultúrának és a szórakozásnak, ezzel számtalan programlehetőséget kínál a látogatóinak. Megtekinthetik a város építészeti látnivalóit, fürdőit, belevethetik magunkat az éjszakai életbe, élvezhetik a kulináris különlegességeket és a szabadtéri programokat, így például városi sétákon, vagy szabadtéri szabadulószobákon fedezhetik fel a város szépségeit.

Az alábbiakban azoknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik néhány napra érkeznek a fővárosba, de szeretnék ezt az időszakot tartalmasan eltölteni.

Városnézés

A legkézenfekvőbb program természetesen a város felfedezése, Budapest ugyanis számos kulturális és történelmi látnivalót rejt. Mindenképpen érdemes ellátogatni a város egyik legikonikusabb részébe, a Budai Várnegyedbe, ahol a számtalan egyéb nevezetesség mellett megtekinthetjük a Mátyás templomot, a Halászbástyát, a Budavári Palotát, vagy a Várkert Bazárt.

A Duna pesti oldalán találjuk a Parlament neogótikus épületét, melynek megtekintése után a Duna partján sétálva gyönyörködhetünk a budai part látványosságaiban. Töltsünk el egy napot a Városligetben: itt megtekinthetjük a Magyar Zene Házát, piknikezhetünk a parkban, majd meglátogathatjuk a magyar történelem alakjainak emléket állító Hősök terét, a Szépművészeti Múzeumot, vagy a Fővárosi Állat-és Növénykertet is.

A víz szerelmesei a város látványosságait egy dunai hajókirándulás alkalmával is megcsodálhatják: ennek során gyönyörködhetnek a budai és pesti partot összekötő hidakban, valamint az impozáns épületekben bővelkedő városképben is. A természet kedvelői ellátogathatnak a Margitszigetre, ahol a Víztorony,  a Művészsétány és a Japánkert található, de meglátogathatják a Szent Mihály kápolnát, vagy a domonkos rendi apácakolostor romjait is. Budapest ismert a termálvizes és gyógyfürdőkről is, egy kis kikapcsolódásra és feltöltődésre kiváló választás a Széchenyi Gyógyfürdő vagy a Gellért fürdő.

Városi séták

Budapest megismerésének egy leginkább kreatívabb módja a tematikus, szervezett sétákon, városvezetéseken való részvétel. Ha ezek mellett döntünk, rengeteg téma közül választhatunk, legyen az egy kerület rejtett szépségeinek megismerése, egy adott épület vagy műemlék bejárása, vagy egy konkrét történelmi személyiség által kedvelt helyek végigjárása. Kísérőnk minden érdekes információval ellát minket, de választható olyan séta is, melynek során fülbemondóval kapjuk meg az információkat.

Szabadtéri szabadulószobák

A szabadtéri szabadulószobák Budapesten a városi séták élményét ötvözik a kincskereséssel, kalandjátékkal. Ennek során csak egy okostelefonra van szükségünk, majd az itt kapott információk alapján a résztvevőknek különböző feladványokat, rejtélyeket kell megoldaniuk a város bizonyos helyszíneit járva. A programot elsősorban társaságoknak ajánljuk, így alkalmas lehet egy kellemes délután eltöltésére családi körben.

Kiváló lehetőség ez a város szórakoztató módon való megismerésére, és helyismeret sem feltétlenül szükséges hozzá – de az kétségtelenül megkönnyíti a tájékozódást.

Gasztrotúrák

A gasztronómia kedvelői sem fognak csalódni a fővárosban, hiszen a hagyományos magyar konyha mellett szinte valamennyi ország specialitásait megtalálhatjuk itt. De a korábban említett szervezett séták között is találunk gasztronómiai témájúakat. Fontos, hogy a gasztronómiának nem kell csupán az éttermek keresésében kimerülnie: meglátogathatjuk a város piacait, az egyes földrajzi területek konyhájára specializálódott üzleteit, ahol különleges alapanyagokra tehetünk szert.

Kulturális programok

Ha nyitottak vagyunk a művészetekre, a színházra és a zenére, Budapesten ennek kifogyhatatlan tárházát találjuk.

Olyan múzeumok közül válogathatunk, mint a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az Iparművészeti Múzeum, a Holocaust Emlékközpont vagy éppen a Terror Háza. Ha színházi előadásra vagyunk kíváncsiak, egyebek mellett ellátogathatunk a Nemzeti, az Erkel, a Katona József Színház, az Operaház vagy az Operettszínház előadásaira. De nyáron a város több pontján futhatunk bele szabadtéri előadásokba is, például a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A zenekedvelők minden este találhatnak maguknak koncerteket, zenei előadásokat a Papp László Budapest Sportarénában, a Müpában vagy éppen az A38 hajón.

Esti kikapcsolódás

Ha napközben a gasztrosétán vagy a szabadtéri szabadulószoba során elfáradtunk, Budapest bohémabb oldalával is megismerkedhetünk a város ismert romkocsmáiban. Ezekben vintage dekoráció, jó társaság és széles zenei választék vár minket. Fővárosunk éjszakai élete kiváló hírnévnek örvend, a bárokban, borozókban és éttermekben biztosan kellemes estét töltünk majd el.

Használjuk ki az itt töltött időt

A fentiekben csak néhány ötletet mutattunk be, Budapest ezeken kívül is számos élményt és izgalmas látnivalót nyújt az ide látogatóknak. Ha csak egy rövid hétvégét töltünk itt, természetesen nem lesz lehetőségünk mindent kipróbálni: alakítsuk a programot igényeinkhez és társaságunkhoz, a legfontosabb azonban az, hogy érezzük jól magunkat, és ebből a néhány napból hozzuk ki a lehető legtöbbet.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.