Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A 14 éves kislány évek óta küzd a halálos kórral

Alíz még alig volt tízéves, amikor az orvosok leukémiát állapítottak meg nála. Szülei, rokonai mindent megtettek a megmentéséért, a kislány folyamatosan kórházban feküdt a minél hamarabbi gyógyulás reményében. Most tizennégy éves, nem jár iskolába, nem randizik, nem járkál el a barátnőivel, de már tudja, hogy van kiút a betegségéből, és harcol. Kitartását, lelkierejét bárki megirigyelhetné.

A szakemberek szerint a leggyakoribb daganatos betegség, amely a gyerekek szervezetét támadja meg, az a leukémia, méghozzá az akut limfoid fajtája, mely szerencsére a legjobb prognózisú. Míg negyven évvel ezelőtt a betegek mindössze négy százaléka gyógyult meg, addig ma már az orvosok képesek azonosítani azokat a pácienseket, akik nem reagálnak a hagyományos kezelésekre, ezért agresszívabb terápiát igényelnek. Amerikai szakemberek ezért azt ígérik, hogy a közeljövőben a gyermekkori leukémia 90 százalékban gyógyítható lesz.

Szülők százai teszik fel a kérdést, ők mit tehetnek azért, hogy gyermeküknek ne kelljen szembenéznie a leukémiával. Az orvosok szerint a legfontosabb a betegség korai felismerése. A tünetek a következők:

Gyakori sápadtság, gyengeség, fáradékonyság.

Felléphet nehézlégzés, légszomj, köhögés.

Megnagyobbodnak, érzékennyé válnak a nyirokcsomók.

Óriási étvágy vagy éppen étvágytalanság, nagy arányú testsúlycsökkenés.

Vérzékenység, többet vérzik az orrunk, tovább tart sebek esetében elállítása.

Lépmegnagyobbodás, olykor óriáslép.

Nyomás- és teltségérzet a has felső felében.

Ugyanakkor a kismamák már gyermekük születése előtt is harcolhatnak az esetleges kór ellen. Brit kutatók ugyanis kimutatták, hogy azok az anyák, akik terhességük alatt rendszeresen fogyasztanak folsavat, csökkenthetik gyermekük leukémiakockázatát. A folsav egyébként nemcsak a daganatok ellen jó fegyver, hanem csökkenti a magzati agykárosodás esélyét is.

Úgy is csökkenthetjük a betegség kockázatát, ha minél ritkábban használunk rovarirtó szereket háztartásunkban, főleg terhesség ideje alatt. Ugyanilyen káros vegyszert tartalmaz a kutyák, macskák bolhairtó nyakörve.

Ázsiában ritkábban alakul ki gyerekeknél a leukémia, néhány kutató ezt a kurkuma nevű fűszer használatával hozza összefüggésbe, ugyanis a kurkuma festékanyaga gátolja a leukémiasejtek osztódását.

Végül a leukémia megelőzésében fontos szerepet játszik a rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztás, ez elsősorban a gyerek első két évében sorsdöntő - állítják a kutatók.

Sz. F.


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.