Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A 2008/2009-es influenza szezonban az A típusú vírus fertőz!

2008. november 4-én a magyar színházi élet nagyjai és a Társulat tagjai - ingyenes prevenciós tanácsadáson vehettek részt, valamint szintén térítésmentesen oltathatták be magukat.

Szakmai körökben körtudott, hogy az influenza egyetlen hatékony megelőzési módja a betegség elleni védőoltás, mellyel 65 évnél fiatalabbak esetében 70-90%-os, míg ennél idősebbeknél 50-70%-os védettség érhető el.

A 2008/2009-es influenza szezonban az A típusú vírus fertőz majd, mely rendkívül súlyos szövődményekkel járhat. Ennek következtében nem csak a veszélyeztetett csoportok tagjainak - a 60 év felettiek, a kisgyermekek, várandós édesanyák, krónikus betegségben szenvedők - ajánlott a védőoltás igénybevétele, hanem minden állampolgárnak.

Dr. Bujdosó László, a Magyar Pandémiás Prevenciós Bizottság elnöke az Influenza Prevenciós Nap sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy súlyosabb pandémiát csak abban az esetben képes Magyarország átvészelni, ha legalább minden harmadik magyar beoltatná magát. Jelenleg mindössze minden tizedik magyar él ezzel a prevenciós lehetőséggel.

A Nemzeti Színházban megrendezett Influenza Prevenciós Nap tanácsadásán a magyar színházi élet számos kiválósága vett részt - köztük Farkasházy Réka, Csomor Csilla, Ónodi Eszter, Hevér Gábor, Molnár Piroska, Náray Erika, Szatmári Attila, Gazsó György és a Társulat minden tagja (például Feke Pál, Vadkerti Imre és Papp Annamária) - akik be is oltatták magukat.

A megjelent művészek úgy nyilatkoztak, hogy ennyit igazán mindenki megtehet annak érdekében, hogy az őszi-téli szezonban is fitt legyen, betegség miatt ne maradjon ki a munkából és óvja családját, gyermekeit a vírusok ellen.

Shortcut Communications the obvious solution sajtóközleménye alapján


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.