Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A 900.000 magyar betegnek-Világnap

Magyarországon 600.000 nőt és 300.000 férfit, vagyis a lakosság 9%-át érinti az oszteoporózis, melynek esetszáma a lakosság elöregedése miatt szakértői előrejelzések szerint a következő 50 évben várhatóan megduplázódik. Noha ez a betegség nemzetközi szinten napjaink második legjelentősebb népegészségügyi problémájának számít, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet adatai alapján a „néma kór" által érintetteknek mégis mindössze 10%-át kezelik.  

A csontjaink kalciumhiányának következtében kialakuló betegség mozgással és kalcium dús étrenddel megelőzhető lehetne, ám a Tetra Pak Hungária Zrt. 2011-es kimutatása szerint a magyarok 1,8 deciliteres tejfogyasztása messze elmarad az OÉTI által javasolt napi 0,5 liter mennyiségtől. Az Oszteoporózis Világnapján orvosok és dietetikusok egybehangzóan felhívják a figyelmet arra, hogy a tej és tejtermékek azért is tekinthetők ideális kalciumforrásnak, mert a tejben egyszerre és optimális arányban található fehérje, D-vitamin, foszfor, tejzsír és tejcukor, amelyek segítik a kalcium felszívódását, ezáltal pedig csonttömegünk megtartását.

Október 20.: Világnap csontjaink védelmére

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte 200 millió nőt érint az oszteoporózis, csontjaink kalciumhiány következtében keletkező anyagcsere betegsége, melynek esetszáma a lakosság elöregedése miatt szakértői előrejelzések szerint megduplázódik a következő 50 évben. Annak érdekében, hogy hatékonyan tudjunk védekezni a kór ellen, a WHO 1996 óta világnappal hívja fel a figyelmet a betegség súlyosságára és a megelőzés fontosságára, mely kezdeményezéshez mi, magyarok, 1998-ban csatlakoztunk.


Oszteoporózis, a néma kór

A csonttömeg 25-30 éves korra éri el maximális értékét, melyet egy 10-20 éves egyensúlyi folyamat követ. 40-45 éves kortól a lebontási folyamat kerül túlsúlyba, mely a későbbi életszakaszokban tovább erősödik. A betegség nevében is hordozza lényegét, csontjaink porhanyóssá válását. Csontszöveteink az ásványi anyagoknak, köztük is elsősorban a kalciumnak köszönhetik szilárdságukat, ennek hiányában a csontok lyukacsossá, üregessé válnak, így nagyon könnyen eltörnek. A betegség kezdetben tünetmentes, ezért is nevezik „néma kórnak”, de a csontritkulás következtében nagyon súlyos problémák következhetnek be.

Kiket és milyen mértékben érint a betegség?

A csontritkulás gyakoriságának fokozódását szakemberek a születéskor várható élettartam növekedésével, az életmódbeli rizikótényezők – így a nem megfelelő táplálkozás – erősödésével, valamint a csontrendszerre káros gyógyszerek széleskörű terjedésével is magyarázzák. A betegség ugyan mindkét nemet érinti, de nőknél a menopauzát követő hormonváltozások miatt jelentősebb mértékben zajlik a csonttömegvesztés, mely oszteoporózishoz, így könnyen törő csontokhoz vezet. Magyarországon évente 12-14 ezer csípőtáji törést, 30-40 ezer csigolyatest törést, 35 ezer csuklótáji törést és 12-14 ezer felkartörést kezelnek.

„Az 50 éves nők 46%-a, a férfiak 22%-a számolhat azzal, hogy már csekély trauma következtében oszteoporózisra jellemző törést szenved” – mondta Dr. Donáth Judit reumatológus főorvos. „Súlyos betegségről van szó, hiszen a csípőtáji töréseket követő halálozási adatok hasonlóak, mint a cukorbetegség, emlőrák és krónikus obstruktív légúti megbetegedések okán bekövetkező halálozások. Mindazonáltal az oszteoporózis egészséges életmód, mozgás és megfelelő kalciumbevitel mellett megelőzhető vagy késleltethető lehetne” – tette hozzá az ORFI főorvosa.

Megelőzés

A betegség kialakulása elsősorban megfelelő kalcium- és D-vitamin fogyasztással előzhető meg, mely utóbbi elősegíti a kalcium felszívódását csontjainkba. Mivel az emberi szervezet nem képes ennek az ásványi anyagnak az előállítására, táplálékokból kell azt magunkhoz vennünk, melyre legideálisabb alapélelmiszerünk, a tej.


„A csontritkulás elleni védekezést, ill. a betegség kialakulásának késleltetését megfelelő testmozgás és kalcium dús étrend biztosíthatja, melyben a legfontosabb szerepet a tej és tejtermékek játsszák. A tejben egyszerre és optimális arányban található fehérje, D-vitamin, foszfor, tejzsír és tejcukor, amelyek segítik a kalcium felszívódását és csonttömegünk megtartását” – mondta Miháldy Kinga, az OÉTI dietetikusa. „Éppen ezért javasoljuk napi kb. 0,5 liter tej vagy ezzel egyenértékű tejtermék fogyasztását” – tette hozzá a szakember.


Tejkommandó az egészséges csontokért!

A Tetra Pak Hungária Zrt. idén is folytatja egészségügyi kampányát, melynek célja a tejfogyasztás népszerűsítése a lakosság körében és a tejhez fűződő tévhitek eloszlatása.


„Mi magyarok 2011-ben átlagosan napi 1,8 dl tejet fogyasztunk, vagyis napi kalcium szükségletünknek mindössze 44%-át fedezzük tejből” – mondta Posztós Zsuzsanna, a Tetra Pak Hungária Zrt. marketingvezetője. „Az elmúlt két évben az volt a célunk, hogy felhívjuk a lakosság figyelmét legősibb kalciumforrásunk fontosságára, mely a csontképzésben is kiemelt szerepet játszik. Október 20-ra megszerveztünk egy „Tejkommandót”, mely a főváros több pontján tejet oszt az Oszteoporózis Világnapja alkalmából” – tette hozzá a szakember.


Magyarország első Tejkommandójának hölgytagjai Budapest több forgalmas pontján is akcióba lendülnek október 20-án, hogy tejosztással hívják fel a figyelmet a tej és a tejtermékek kiemelkedő szerepére szervezetünk kalciumellátásában. Megfelelő mértékű fogyasztásukkal hatékonyan védhetjük csontjainkat az oszteoporózis ellen.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.