Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A belföldi turizmus idén erős évre számíthat - derült ki a Szallas.hu előrejelzése szerint

A koronavírus átírta az előző évek forgalmát, idén a belföldi turizmus fog kiemelkedni - számítanak az elemzők.

A belföldi turizmus idén erős évre számíthat. Növekedni fog a belföldi úti célok, illetve a személygépkocsival megközelíthető külföldi szálláshelyek iránti igény, a szállásadók szempontjából pedig az fog versenyelőnybe kerülni, aki képes saját egyediségét a virtuális világban is megmutatni - közölte Szigetvári József, a magyar központú Szallas Group vezérigazgatója az MTI-vel.

A járvány következtében a nemzetközi turizmus mintegy 30 évet, a hazai turizmus pedig 10 évet lépett vissza árbevétel szempontjából

- mutatott rá Szigetvári József.

Hozzátette: a csoport 2020. évi árbevétele 15 százalékkal esett vissza 2019-hez képest. Tavaly ugyanakkor az előzetes adatok szerint meghaladták a 2019-es forgalmat, a rendkívüli nehézségek ellenére. Emlékeztetett: a határokat egyszer kinyitották, majd ismét bezárták, a vendégek pedig az előrefoglalásokat rendszerint lemondták. Probléma volt az is, hogy Európában nem volt egységes intézkedés, minden országban más és más járványügyi szabályok léptek életbe. Az előrejelzésük szerint a járvánnyal hosszú távon együtt kell élni, ennek hatására új utazási trendek formálódnak. Ezek között kiemelték, hogy népszerű lett a belföldi és a helyi kultúra támogatása.

A belföldi turizmus emelkedése várható idén (Foto. Pexels.com)

Belföldi turizmus: digitálisan foglalnak az utazók

Jelenleg a magyarországi belföldi foglalások 90 százaléka digitális csatornákon keresztül történik, míg Lengyelországban, Csehországban vagy Szlovákiában 54-60 százalékra tehető a digitális foglalások aránya. Ez azt jelenti, hogy utóbbi országok esetében a szállásadó réteg nehezebben használja ki a technológia előnyeit.

Az AC Nielsen legutóbbi, online kérdőíves kutatása szerint - amit a szallas.hu hírlevélre regisztrált 3000 felhasználó bevonásával készítettek - 2022-ben belföldön 82 százalék tervez legalább annyit utazni, mint a Covid előtt, a következő 3-4 évben pedig a választ adók 90 százaléka. A kutatás szerint az utazni vágyók egyre inkább preferálják a magas minőségű, prémium szálláshelyeket, például 5 csillagos hoteleket, wellness szállókat.

Az utazni vágyók leginkább ingyenes lemondási lehetőséget (98 százalék), a tervezett tartózkodási idő rugalmas megváltoztatásának lehetőségét (97 százalék), extra higiéniai szolgáltatásokat (92 százalék) és a távolságtartás lehetőségének biztosítását (85 százalék) várják el. A négy legjelentősebb szempont, amelyet az utazók figyelembe vesznek a külföldi szállásfoglalás során sorrendben: szállásdíj éjszakánként, a szálláshely lokációja, a szálláshely értékelése más fogyasztók által, és a rugalmas lemondási feltételek - közölték.

A Szallas Group Magyarország, Csehország, Románia és Lengyelország vezető digitális utazási termékeinek közvetítője, magyarországi központú utazási platform a kelet-közép-európai régióban. A cégcsoportnak 12 online utazási terméke, több mint 80 ezer foglalható szállásadó partnere, és több mint 350 dolgozója van. A Szallas Group által közvetített bruttó szállásdíj értéke 2021-ben a járvány ellenére is meghaladta a 150 millió eurót.

Ezt is olvasd el:


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.