Bárkivel előfordulhat, hogy egy rutin vérvétel, vagy manager szűrés alkalmával kiderül, hogy valami olyan betegsége van, mely az orvostudomány mai állása szerint csak részben gyógyítható. Lényegében mindegy, hogy öröklött, vagy - péládul a stresszes életmód hatására - szerzett cukorbetegségről van szó. Vagy a gyilkos kor, a rák kezdeti jelei mutatkoznak valahol testünkban. Vagy elég egy pillanatnyi kihagyás, netán a szembejövő rossz manővere, s autónk irányíthatatlanná válik. A balesetet túléljük, ám maradandó sérülést szerzünk.

Egy hirtelen támadt betegség, vagy egy baleset - teljesen természetes módon - bénító sokkhatásként éri az embert. Sok betegség a gondos kezelés ellenére az egészségi állapot tartós megváltozásával jár, s mindenkit érhet sajnos olyan baleset, mely maradandó károsodással jár. Mindkét helyzetben "új" életet kell kezdeni. De addig még hosszú az út. Hogyan küzdjük le a sok hatást, s induljunk el egy új úton? Egy francia természetgyógyász tippjei.

Teljesen természetes módon még a legegyszerűbb influenza is aggodalmat, félelmet vált ki mindenkiből. (Nem tudok dolgozni, ki fogja elhozni a gyereket az óvodából, stb.) Ezt még könnyű legyőzni, hiszen csupán egy-két napról van szó, s azt majd megoldjuk valahogy. Egy súlyosabb betegség híre, vagy egy baleset után a kórházi ágyon való eszmélés, azonban olyan félelem töltheti el az embert, mely bénítólag hat minden értelmes gondolatra, csupán egyetlen kérdés kiáltozik bennünk: Mi lesz velem? Sokan úgy érzik: vége az életüknek, miért is nem haltak meg rögtön.

1.) Az első lépés - Dr. Yves Donadieu francia orvos-természetgyógyász szerint - az önuralom visszaszerzése, és így a bénultság legyőzése. Ennek egyik módja, ha a "mi lesz velem?" kérdést nem csupán önmagunknak tesszük fel, hanem az orvosoknak is. Bármily nehéz is, követeljük a lehető legteljesebb igazságot. Tudjunk meg mindent a betegség kezeléséről, annak várható hatásairól, s ugyanígy a balesetből való felépülés módjáról, és utána kialakuló állapotunkról. Ez sokszor járhat újabb sokkhatással, ám az életösztön általában erősebb, s elindulnak agyunkban az értelmes gondolatok. Ez a fázis sajnos sokszor akár hetekig is eltarthat - a betegség, vagy a baleset súlyosságától függően. Ebben az időszakban az orvosok mellett sokat segíthet esetleg egy pszichológus is, de leginkább a hozzátartozók és a barátok. A sajnálkozást és a könnyeket azonban csak mértékletesen mutassák ki a betegnek, helyette a biztatás, vagy sokszor a megértő hallgatás többet ér. Hagyjuk, hogy a beteg hangosan "gondolkozzon", sőt biztassuk is erre: a félelmet sajnos mindenkinek magának kell legyőznie, s a kimondott szavak, mondatok sokkal hatásosabbak, mintha csak belül "száguldoznak". Csak akkor szóljunk közbe, vagy avatkozzunk be, ha a beteg túlságosan negatív irányban indul el a gondolatmenetével.

2.) A második fázis, a döntések meghozatala, tulajdonképpen általában nem válik el élesen az önuralom visszaszerzésétől. Hiszen már eközben is felmerülnek olyan gondolatok, melyek arra mutatnak, megváltozik az életünk, a jövőben másképp kell élnünk, meg kell változtatnunk életformánkat. Ez a második fázis általában akkor teljesedik ki, amikor már a beteg a fizikai gyógyulás útján van, túl van műtéten, kezelésen, gyógyszeres beállításon, stb. Lelke azonban még sebzett, bizonytalanság érzése még egyáltalán nem hagyta el, de már tudatában van az életében bekövetkezett nagy változásnak. Ebben a fázisban a legfontosabb annak megértése és elfogadása, hogy helyzete nem "csupán" betegség, hanem egy ÚJ ÁLLAPOT. És ebben az állapotban kell megoldania, hogy a lehető legteljesebb életet élhesse. Nagyon sok cukorbetegnél az okozza a legtöbb lelki, és további egészségügyi problémát, hogy nem tudják elfogadni, hogy ez egy állapot. Állandóan mérik - sokkal többször, mint kellene - cukorszintjüket, s az eredménytől való félelem okozta stressz hatására sokszor felmegy a cukruk, s persze az eredmény nem csak fizikai, hanem lelki állapotukat is továbbrontja. S ez egy ördögi kör...

Ám aki elfogadja állapotát, annak már szinte kézenfekvő a döntések meghozatala, hogyan kell átrendeznie életét.

3.) A döntések meghozatala után az első lépések megtétele nehéz, ám fontos fázis az új úton való elindulásban. Le kell mondani bizonyos - korábban kedvelt - ételekről, tevékenységekről, vagy munkát kell változtatni, netán át kell szervezni az otthoni munkamegosztást. Csupa újabb fájdalom.

4.) Az első lépések eredményeinek értékelése, a "sikerélmény" rendkívül fontos fázis. A környezet - családtagok, barátok, munkatársak - szerepe ebben ismét előtérbe kerül. Hiszen a beteg egyfelől örül, hogy sikerült valamit megoldania, másfelől benne van a kétségbeesés: ez nem ugyanolyan, mint régen, mint előtte...

5.) S az első lépések után már látszik "az alagút vége" Ott a fény, az új út, az új életforma, melyben meg lehet és meg kell találni ugyanúgy az apró örömöket és sikereket, mint régen.

Dr. Donadieu azonban ismét hangsúlyozza: ez az 5 fázis nagyon hosszú időt, akár hónapokat is igénybe vehet. A kritikus pontok: az Állapot és a Változás elfogadása. Ha ez sikerül, akkor elkerülhető a tartós depresszió kialakulása. Ami ugyan szintén változás, ám a legrosszabb, ami elképzelhető egy ember életében.