Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A bőr nem felejt

Nehezen vesszük tudomásul, hogy az idő múlása senkit sem kímél. Rohanó világunkban ritkán nézünk tükörbe, s amikor már komolyan kezdjük szemlélni önmagunkat, sokszor már késő ahhoz, hogy rájöjjünk pár figyelmeztető ráncból: ideje magunkkal is törődni.

 Ápoljuk bőrünket, mert így nemcsak önmagunknak, hanem családtagjainknak, barátainknak és ismerőseinknek is jobban tetszünk, ami magabiztosságot kölcsönöz!

A fiatalság még megengedi, hogy pazaroljuk, amit a természettől kaptunk. Nem figyelünk étkezésünkre, nem vesszük komolyan napozáskor a túlzott leégést, inkább az a lényeg, hogy szép barnák legyünk. Az eszünkbe sem jut, hogy a barnaság csak átmenetileg ad jó érzést, és ha túlzásba visszük a napozást, többet árt, mint használ.

Az öltözködésre utalva jól tudjuk, hogy sok betegség okozója a hiányos, nem megfelelő téli öltözet. Fiatalon elkövetett hibáinkat - amit később már bánunk - az ízületek, a meghűlt hajhagyma, a szeplősre égett bőr, a megfázott vagy kiszáradt, ápolatlan bőr nem felejti el.

Életünk során a felépítő és lebontó anyagcsere-folyamatok aránya a különböző életkorokban változó, nagy eltéréseket mutat, melyek között felnőttkorban viszonylagos egyensúly alakul ki.

Éveink előrehaladásával fokozatos eltolódás figyelhető meg a lebontó anyagcsere-folyamatok irányába, melyek eleinte csak kis mértékben kerülnek túlsúlyba, szinte észrevehetetlen változásokat okozva.

A sejtek víztartalma apránként csökken, parányi ráncocskák jelennek meg, a faggyúmirigyek működése lelassul. Ez a folyamat a 45-55. életévünk környékén válik olyan erőteljessé, szembeötlővé, hogy jelentős változásokat okoz bőrünkön. Amit szabad szemmel is észrevehetünk: a bőr laza, rugalmatlan lesz, megjelennek a ráncok.

Leggyakrabban látható az orr-ajak barázdájának ránca, a fül előtti redő létrejötte, és természetesen a nyakon megjelenő mély vízszintes árkok. Érezhető a vízhiány, a bőr egyre zsírhiányosabbá válik, amit kellő odafigyeléssel pótolhatunk. Külön szólnom kell a legszembetűnőbb ráncokról: a szemkörnyék gyűrődéseiről, melyek a zsír hiánya miatt alakulnak ki, ezért nagy gondot kell fordítanunk e környék ápolására.

Gyengéd masszázzsal, kellő pihentető borogatással, és hatásos krémezéssel jó eredményt tudunk elérni. E kellemetlenségekért nagy részben hormonrendszerünk a felelős. Ma már az otthon elkészített ápolókrémeken kívül a választék skálája olyan nagy a kozmetikai cikkek területén, hogy alig tudjuk eldönteni, melyiket vásároljuk meg bőrünkhöz és pénztárcánkhoz igazítva.

Nagyon sok hatékony anyag áll rendelkezésünkre e bőrtípusok kezelésére - illetve a ránckezelésben -, amelyek nemcsak a kialakulásukat tudják lassítani, hanem a már meglévő ráncok elmélyülését is megakadályozzák.

Említenék néhány ősidők óta ismert és használt természetes anyagot: tej és származékai (túró, kefír stb.), tojás, méz, gyümölcsök, zöldségek leve, gyógynövények, csírák, rügyek stb. Ezek használhatók natúr formában, de a belőlük kivont vegyületeket gyógyszerekben és kozmetikumokban egyaránt alkalmazzák.

Vannak azonban mesterségesen előállítható - de az élő szervezetben is megtalálható - anyagok, mint a koleszterin, lecitin, zsírban és vízben oldódó vitaminok.

Tudjuk, hogy ezek milyen fontos szerepet töltenek be szervezetünk működésében, és hiányuk a szervezet élettani folyamataiban zavart okoz.

Biokémiai kutatások során számos újfajta anyagot fedeztek fel. Ilyen a méhpempő, egzotikus növények (ananász, jojoba, kaktusz) származékai, amelyek szintén rendelkeznek bőrregeneráló hatással, egyben hidratáló képességük is ismeretes.

NÉHÁNY JÓ TANÁCS

1. A bőr letisztítását gyümölcsök (pl. narancs, vagy szőlő), zöldségek levéből készült arctejjel végezzük.

2. Nappali használatra magas viasztartalmú krémeket ajánlunk, mert ezek csökkentik a bőr láthatatlan vízleadását és puhítják a bőrt.

3. Bőrtápláló krémként magas víztartalmú emulziókat használjunk, amelyek feltétlenül tartalmazzanak E- és B6-vitamint, paprikakivonatot, mert e felsorolt hatóanyagok regeneráló és vérbőségfokozó hatásúak. A bőrtápláló krém felvitele után végezzünk arcunkon néhány körkörös masszázs mozdulatot a szem és az ajak körül, majd az arcon. Ezzel elősegíthetjük a krém hatékonyabb felszívódását.

4. A tonizáló, frissítő arcvizek is igen jótékony hatásúak.

5. Természetesen nem szabad megfeledkezni az arcbőr mindennapi védelméről sem. Ez azt jelenti, hogy védeni kell a bőrt az időjárás viszontagságaitól, nem szabad szárító hatású kozmetikumokat használni.

Ki ne szeretne fiatalabbnak látszani és eltitkolni, amiről a bőre árulkodik? Tehát tegyünk meg ennek érdekében mindent, amíg lehet. Használjuk ki a kozmetika nyújtotta lehetőségeket. Vegyünk igénybe minden olyan fiatalító és szépítő krémet, pakolást, vagy masszázst, amely pihentet, jó érzéssel tölt el, kikapcsolódást nyújt és kellemes.

H. G.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.