Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A bottartók vagy a rod-podok jobbak a horgászatokhoz?

Vajon a bottartók vagy a rod-podok használatával lehet eredményesebb a horgászatunk? Egyáltalán mi a különbség a két kategória között, és milyen tényezők alapján tanácsos választani közülük? A legtöbb horgász felteszi magának ezt a kérdést. Mi pedig ebben a bejegyzésben igyekszünk egzakt választ adni rá, remélhetőleg ebben a formában is könnyítve kicsit a döntéshozatalt.

Kezdjük a bottartók és rod-podok lényegének ismertetésével!

A legfontosabb, hogy mindkét kategória azt a célt szolgálja, hogy horgászat közben és kapásra várva a bevetett pálcákat stabil, könnyen elérhető pozícióban tudhassuk. Úgy, hogy amikor kapásunk van, másodperceken belül be tudjunk vágni.

Például a Fishinda bottartók, rod-podok kategóriáját is ezért keresik a horgászok. Azt is le kell szögezni, hogy valójában a rod-pod modellek is a bottartók kategóriába sorolhatóak, csak azon belül egy speciális változatot képeznek.

Olyanok, mint egy komplett szerkezet, egy állvány. Míg az átfogóbb kategórián belül úgynevezett leszúrós, háromlábú, verseny vagy egyéb változatok is elérhetőek. Felmerülhet persze kérdésként, hogy mikor melyik a jobb választás.

A bottartók vagy a rod-podok jelenthetik a kedvezőbb választást?

Ezt mindig annak alapján javasolt felmérni, hogy mik a horgászatunk körülményei. Számít a választott módszer, a bevetett készségek száma, az adott vízterületre vonatkozó szabályzat, illetve az egyéni preferencia is.

A rod-podok akkor előnyösek, ha nehezebb, keményebb terepen horgászunk legalább két horgászbottal, emellett pedig inkább kiülős, mondhatni nagyhalas pecára készülünk. Nagy előnyük, hogy kellő stabilitást nyújtanak, és nagyon könnyű boldogulni velük.

A bottartók kiemelt előnye pedig a sokoldalúság. Mivel elképesztően sokféle változat érhető el belőlük, ezért könnyen a peca körülményeihez mérten tudunk választani. Még jobb, hogy sokszor a szállítási méret is kisebb, ráadásul a vízparton is csak le kell szúrni őket a talajba.

Egy-egy horgász módszerhez melyik típus passzolhat inkább?

Ha egyetlen módszert kellene mondani a rod-podok kapcsán, akkor a legtöbben a bojlis műfajt említenék minden bizonnyal. Nem véletlenül, mert a nagyhalas pontyhorgászathoz ennél jobb megoldás tényleg nem kellhet.

De ettől függetlenül feeder, vagy egyéb fenekezős módszerekhez is csak ajánlani lehet a kategória használatát. Gyakorlatilag minden más pecavariáció esetén pedig lehet keresgélni az egyes variációk között.

Legyen a cél akár versenyhorgászat, egy könnyed kis úszózás, vagy ládáról bevetett feeder, illetve egyéb szerelék. Pont a sokoldalúság, a széles választék az, aminek köszönhetően könnyen az egyéni preferenciákhoz tudjuk igazítani a választást. Ez pedig extra kényelmet, gyors és hatékony bevágásokat eredményezhet.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.