A labdarúgás hosszú évtizedek óta a világ egyik legnépszerűbb sportága, és amihez nálunk mindenki ért... A szabályok egyszerűek és széles körben elterjedtek – mindenki érti a játékot, futballistaként vagy szurkolóként nagyon sokan részt is vesznek benne. Minden országnak, minden korszaknak megvoltak és megvannak a kiemelkedő játékosai, akiket a drukkerek követnek, akikért szorítanak, akiket felemelnek, és akik a mindennapok témájaként is szolgálnak.
Magyarországon az 1950-es évek első éveiben csúcsokat ostromló Aranycsapat korszakát követően felmerült a kérdés: lehet-e, lesz-e még egyszer egy olyan nemzedék – vagy akárcsak egy játékos – aki ismételten képes lesz hasonló színvonalon játszani a futballt?
Ebből az új nemzedékből emelkedett ki Albert Flórián, aki már az 1950-es évek végétől az első kiemelkedő képességű játékos volt. Pályafutása alatt végig, 1952 és 1974 között a Ferencváros csapatában játszott. Háromszoros gólkirály, négyszeres magyar bajnok, egyszer nyert Magyar Népköztársasági-kupát. 1965-ben tagja volt az UEFA–kupa elődjének számító Vásárvárosok Kupáját elhódító csapatnak, miután 1:0-ra győztek az olasz Juventus ellen. 1966-ban és 1967-ben idehaza az Év labdarúgójának választották.
A magyar válogatottban 75 mérkőzésen 31 gólt rúgott. Tagja volt az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett nemzeti tizenegynek, és az 1964-es spanyolországi Európa-bajnokságon szintén harmadik helyezést elért csapatnak. A válogatottal az 1962-es chilei, valamint az 1966-os angliai világbajnokságon is szerepelt, Chilében a vb gólkirálya volt (holtversenyben) 4 találattal, az angliai vb-n pedig kiemelkedő játékára az egész világ felfigyelt. 1972-ben meghívták az Európa-válogatottba, 1968-ban és 1973-ban a világválogatott tagja lehetett. A „Császár” – ez volt az egyik beceneve – összesen 539 mérkőzésen játszott, és 391 gólt szerzett.
Pályafutásának legnagyobb elismeréseként 1967-ben – eddig egyetlen magyarként – elnyerte a France Football, a francia labdarúgó szaklap által alapított díjat, az Aranylabdát. Ez az elismerés volt a labdarúgás legfontosabb egyéni trófeája, melyet a legjobb teljesítményt nyújtó labdarúgó kaphatott meg. „Technikailag és taktikailag szinte felülmúlhatatlan egyéniség” – szólt az indoklás.
Albert Flórián bámulatosan cselezett, labdáit vonzotta a kapu, emellett ha szükséges volt, mesteri módon készített elő, de képes volt irányítóként is játszani, átlátta a játéktér egészét. Olyan született tehetség volt, akire vonatkozóan a labdaművész kifejezés ma sem számít közhelynek.
(Források: www.focitortenelem.blogspot.hu; www.nemzetisport.hu, www.wikipedia.hu;)
