Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A csontritkulás tünetei gyerekkorban

A csont a szervezet páncélja és tartószerkezete, ami azonban ugyanúgy karbantartás és táplálást kíván, mint minden egyes szervünk. Ha ezt nem kapja meg, akkor csontritkulással szembesülhetünk, ami kialakulhat betegségek következtében is, de akár ismeretlen okokból, sőt, gyerekeknél is!

A csont

A szervezet egésze élő, folyamatosan cserélődő sejtekből áll, ennek megfelelően a csontok is. bár sokszor erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, tudni kell, hogy a csontjaink sejtjei is fejlődnek, cserélődnek, frissülnek nagyjából 40 éves korunkig. Mivel élő szövetről van szó, így természetesen anyagcserét is folytat, valamint az új sejtek képződése, és azok megfelelő működése is azon múlik, hogy elegendő építőanyag kerül-e a szervezetbe - magyarázza Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont csecsemő és gyermek endokrinológus.

A probléma 7 éves kor körül jelentkezik Kép: Pixabay

Születéskor a csontok még hajlékonyak, és sok helyen – például a koponyán – nem is nőnek össze. A kor előrehaladtával a csontrendszer olyan szilárd támasztékot biztosít a testnek, amely mozgékony, fejlődik, sőt, reagál az esetleges változásokra is. sérülése ugyan előfordulhat, de egészséges szervezet esetén a csonttörések is gyorsa gyógyulnak, ráadásul a törés helyén a szövet erősebb is lesz.

A csontritkulás, és a gyerekkor

A csontritkulás, vagy más néven osteoporosis az idősebb korosztály betegsége. Legalábbis elsőre ezt gondolnánk, hiszen a betegséget rendszerint nagyszüleink kórképében találhatjuk, vagy olyan hölgyeknél, akik már átestek a menopauzán.

A csontok építőanyagai a kalcium és a foszfátok. Ezen anyagok beépülését segítik a D-vitamin, és természetesen bizonyos hormonok, mint a kalcitonin, vagy a parathormon, mely a kalcium elvonásáért felel, hogy túlképződés se alakulhasson ki. Az öregkori csontritkulás is hormonális eredetű. A szervezetben ilyenkor csökken az ösztrogén, valamint a tesztoszteron szintje.. A csonttömeg a 40 éves korosztálynál ál meg a fejlődésben, innentől csak ritkul, ám ez nem feltétlenül ölt kóros méreteket. Ha igen, akkor a csontok könnyen és nagyon fájdalmasan törnek, súlyos esetben akár önmagától is összeroppanhat a szövet.

A csontritkulás sajnos gyerekkorban is előfordulhat, illetve a felnőttkori osteoporosis gyökerei is gyermekkorban találhatóak. A nem megfelelő táplálkozás, a rengeteg cukros üdítő, a kevés gyümölcs és zöldségfogyasztás, valamint a mozgás hiánya mind olyan összetevők, melyek megalapozzák a későbbi problémákat. Gyerekek esetében a ritkán előforduló idiopáthiás juvenilis osteoporosis (IJO) jellemzően a pubertás kor előtt, 7 éves kor körül jelentkezik, de 1 és 13 éves kor között bármikor előfordulhat. Primer osteoporosis, vagyis hátterében nem áll semmilyen betegség, kialakulásának oka ismeretlen (secunder osteoporosis esetén a kiváltó okokat diagnosztizálni lehet). Ritkán maradandó károsodással is járhat, és súlyos méreteket is ölthet, szerencsére azonban jellemzően az elvesztett csonttömeg visszanyerhető.

Tünetei

  • Hát, csípő és lábfájdalom
  • Nehézkes, fájdalmas járás
  • Könyök és tréd fájdalom
  • A gerinc felső szakaszának elgörbülése
  • Testsúlyvesztés
  • Mellkas lesüllyedése
  • Sántítás

A felnőttkori csontritkulás tünetei nem jellemzőek, bár hát és csípőfájdalom ekkor is előfordulhat. Sajnos a leggyakrabban csak a csonttörés után derül fény a probléma meglétére.

Diagnózis és kezelés

Az osteoporosis diagnosztizálása sajnos jellemzően már csak akkor történik meg, amikor az ember a csonttörésekkel is találkozik. Ilyenkor a csonttömeg egy jelentős része mér eltűnt, vagyis a kezelés nehéz, és hosszadalmas, valószínűleg élete végéig elkíséri a beteget.

Gyerekek esetében az IJO kinőhető, ám előfordulhat, hogy a megfelelő D vitamin és kalcium pótlás mellett, más gyógyszeres kezelést is igényel, melyről minden esetben gyermekgyógyász dönt.

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.