Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A gólyamesét már az ovisok se veszik be!

A gyermekek serdülése jelentősen előrébb tolódott, emellett a felgyorsult világunk a gólyamese átértelmezését is megköveteli a szülőktől. Szakemberek szerint szerint már az óvodában el kellene kezdeni a szexuális ismeretek oktatását.

Kép: Pixabay

Az idősebb és a középkorú generációk számára szinte elképzelhetetlen annak a ténynek az elfogadása, hogy a gyermekek egészséges szexuális nevelését már az óvodában el kell kezdeniük a szülőknek, nagyszülőknek és az óvodapedagógusoknak. Pláne abszurdumnak érzik, hogy mindehhez még akár pszichológus, szociálpedagógus és orvos bevonása is szükséges lehet.

A gyermekek serdülése jelentősen előrébb tolódott, az elmúlt 20 év alatt a lányok nemi  érése 3-4 évvel korábbra tevődött, a fiúké is csak alig 2 évvel marad el a lányoké mögött.  A nemi érés jelei, a mellnövekedés, a nemi szőrzet megjelenése lányoknál ma már 8-9 éves korban megjelenhet. Korai nemi érésről akkor beszélünk, ha a változások a lányok 8 éves kora előtt beindul, fiúknak 10 éves kor előtt.  A korai pubertás okát a hormonális rendszer módosulása okozza, a megnövekedett ösztrogénszint és androgén-termelődés.

"A kamaszodás éveiben a fiatalnak tisztában kell lennie mi történik vele a testében, ezt viszont serdülés előtt kell benne tudatosítani otthoni környezetben, vagy akár iskolaérett korban, óvodában, iskolában. El kellene érnünk, hogy a gyermekben tisztelet alakuljon ki a saját és a másik nem teste iránt is. Így talán a pornográfia nem jelent majd számára túlzott kísértést, hogy iránta addiktívvá váljon és erkölcsileg is szilárdabb lesz. Az egészséges, időben történő szexuális oktatás megóvhatja a gyermekeket a testi és lelki károsodásoktól, aminek manapság az utcán, a TV-ben és az interneten fenyegetően ki vagyunk téve. Javaslom, hogy a részletes szexuális  oktatást 6-8 éves korban kell elvégezni játékos formában, de minél korábban a gyermek fejlettségéhez igazítva" - mondta Dr. Szöőr Anna, jogász-pszichológus, a FixTV Babacsalogató című műsorának állandó szakértő vendége.

A felvilágosítást már korán el kell kezdeni Kép: Pixabay

A szakember szerint, ha a gyermekek nem kapják meg kellő időben az oktatást és szexuálisan előbb érnek, mint agyilag, akkor nem fogják megérteni a megkésett magyarázatot.  A pornográfia gátat jelenthet egészséges szexualitásának, későbbiekben gátolhatja a párkeresést, a gyermeknemzési képességet. Személyiségtorzulás következhet be.

Tudomásul kell vennünk tehát, hogy a  szülői, gondviselői és pedagógiai feladatunk a XXI. században megváltozott. A gyermekeinket nem csak hagyományos módon kell felkészítenünk az egészséges szexuális életre, ezáltal a későbbi családalapításra, hanem tisztában kell lennünk az aberrációk kiszűrésének a lehetőségeivel.

Ez az a kérdés, amitől minden szülő retteg!
Rendszerint hároméves kor tájékán érkezik, és a legváratlanabb pillanatban. Legtöbbször butaságokat válaszolunk rá, vagy a régi gólyamesét próbáljuk átszínezni a „hogyan születik a kisbaba, hogyan kerül oda be, és hogyan jön ki” kérdésfolyamra. Ilyenkor van itt az ideje, hogy elmondjuk neki természetesen és őszintén. Így!

"A korai szexuális élet korai mesterséges fogamzásgátlással, esetleges abortuszokkal, valamint ping-pong fertőzésekkel jár. A szexuális perverziók elterjedése pedig olyan lelki kihatásokat produkálhat, amely veszélyezteti az egészséges szerelmi kapcsolatok kialakulását, de még a tüszőérést és a spermiumok termelődését is befolyásolhatja. Ennek indirekt következménye lehet a nem funkcionális meddőség, veszélyeztetett terhesség, a szüléssel kapcsolatos averziók , valamint a gyermekágyi depresszió" - mondta Prof. Dr. Ősapay György, a népszaporulat kérdésével, meddőségi problémák elemzésével, korrigálási lehetőségeivel foglalkozó szakember, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.A szexuális potenciált, a megtermékenyítő és fogamzási képességet kedvezően befolyásoló  szerek hatása a pubertástól kezdődően kialakuló szexuális perverziók közvetett eredményeként gyakran elmarad és az impotencia, a meddőség kezelése komoly nehézségekbe ütközik – tette hozzá a professzor.

A két szakértő egyetértésben állítja: a jelenség bagatellizálása nem oldja meg a problémát, újfajta szexuális felvilágosítást igényel a mai gyermek, kiskamasz, kamasz és posztkamasz populáció.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.