Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A gondolatok megteremthetik a valóságot?

Valóban, ha sokáig ismételgeted korlátaidat, akkor azok magad köré fognak épülni, szinte észrevétlenül- tartja egy buddhista mondás. Az vagy, aminek gondolod magad. Vagy esetleg az vagy, amit mások gondolnak rólad? Az igazság a két kérdés között rejtezik.

Énképünket egyszerre alakítja a magunkról való tudásunk, elképzeléseink tárháza (az én ideálunk) valamint a külvilág felől érkező visszajelzések. Egészséges személyiség egyensúlyt tud teremteni e két impulzus között.

Én most mégis arról beszélnék, ami az önmagunkról alkotott képünkkel kapcsolatos. Hadd kezdjem egy személyes gondolattal: a héten két nagyobb ötlet is foglalkoztatott, aminek a megvalósítása valódi kihívás lenne számomra, s megdöbbenve tapasztaltam, hogy elsőként a félelmeim, a kudarctól való rettegés és a negatív gondolatok törtek utat agyamban.

Amikor ezt megosztottam másokkal (elsősorban férfiakkal), rögtön legyintetek: "Hogy tudsz ilyen negatív lenni? Ez a nőkre jellemző. Nem tudjátok elhinni, hogy nektek is sikerülhet".

Valóban, ha sokáig ismételgeted korlátaidat, akkor azok magad köré fognak épülni, szinte észrevétlenül- tartja egy buddhista mondás. Olyan racionálisak vagyunk, annyira a kézzelfogható, anyagi, megmagyarázható szinten éljük az életünket, hogy nem vagyunk hajlandók tudomást venni saját misztikus erőinkről: gondolatainkról és a kimondott szavakról.

Pedig a gondolatok (és a gyakran ismételgetett  mondatok) megteremthetik a valóságot. Sok kultúrában a szónak mágikus ereje van, bizonyos szavak tiltottak, bizonyos szavak misztikusak. Vajon mi miért nem gondoljuk át, hogy mikor mit mondunk ki magunkról és a másikról?

A szó ugyanis gyilkos, visszavonhatatlan- írja Füst Milán. Ha kimondasz bizonyos szavakat, begyógyíthatatlan sebeket ejthetsz.

Ha pedig fészket raknak  bizonyos gondolatok az agyadban,- például ilyenek, hogy: én nem vagyok szerethető, nekem semmi nem sikerül, engem mindenki kritizál- megdöbbenve tapasztaljuk, hogy önbeteljesítő jóslatként előbb-utóbb megvalósulnak.

A gondolattal tehát valóságot lehet építeni?

Igen, úgy hiszem. Ha megnézed azt a kisgyereket, aki biztos, meleg családi légkörben nőtt fel, és állandó megerősítést kapott afelől, hogy ő hibái ellenére is szerethető, tehetséges és bizonyára boldogulni fog az életben, akkor akként is fog élni, akként igyekszik életútját végigjárni.

Varázslatok? Igen.

Higgyük végre el, hogy tudunk varázsolni a gondolat erejével. Ne hagyjuk elsikkadni legnagyobb erősségünket!


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.