Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A gyerekek étkezési szokásai

A GfK LHS HealthCare legfrissebb megkérdezésének eredményei azt mutatják, hogy a védőnők szerint az általános iskolás korú gyerekek étkezési szokásait a szülők és a reklámok alakíthatják legnagyobb mértékben; az iskolai büfé és menza szerepéről megoszlanak a vélemények. Az oktatási intézményekben zajló felvilágosító munkát, illetve saját szerepüket e téren kielégítőnek találják.

A GfK LHS HealthCare 2008 májusában 100 védőnőt kérdezett meg a 6-14 éves korú gyerekek étkezési szokásairól. A megkérdezett szakemberek 64 százaléka változó véleményt fogalmazott a témában, közel egyötödük (19 százalék) rossz, további 11 százalék pedig nagyon rossznak ítéli ezeket a szokásokat. A válaszadók 5 százalékának van jó, egy százaléknak pedig nagyon jó véleménye az általános iskolás korú gyerekek étkezéséről.

A védőnők többségének meglátása szerint a családnak, illetve szülőknek legalább akkora befolyása van a gyerekek táplálkozási szokásainak kialakulásában, mint a reklámoknak. A válaszadók mintegy fele jelezte, hogy a média, 45 százalék pedig, hogy a barátok azok, akik teljes mértékben befolyásolják eme szokásokat. Az iskolai menza, illetve büfé befolyásoló szerepéről megoszlottak a vélemények: a védőnők 30 százaléka szerint teljes mértékben, 28 százalék szerint inkább, további 28 százalék szerint pedig van is, meg nincs is hatása ennek a gyerekek választására. Csak minden nagyjából tizedik védőnő (11 százalék) tartja úgy, hogy a pedagógusoknak jelentős befolyása lenne arra, hogyan is táplálkoznak a legfiatalabbak.

A gyerekek egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozására vonatkozó iskolai tájékoztatás minőségéről a védőnők pozitív véleményüknek adtak hangot. A válaszadók 34 százaléka szerint teljes mértékben kielégítő tájékoztatás folyik e témában, de további 35 százalék szerint is inkább megfelelő az informálás mértéke. A megkérdezettek mindössze 3 százaléka nyilatkozott a táplálkozásról folyó iskolai felvilágosító munka milyenségéről elmarasztalóan. Mindez hangsúlyozottan a tájékoztatási tevékenységre és nem az ilyen irányú iskolai nevelés eredményességére vonatkozik, lévén a pedagógusok befolyása erősen korlátozott az előbbiekben bemutatottak szerint.

A válaszadók legnagyobb arányban (29 százalék) azt tapasztalják, hogy a gyerekek étkezésével kapcsolatban tanácsot a szülők csak akkor kérnek tőlük amikor a gyermeknek táplálkozással kapcsolatos betegsége van (hányás, hasmenés, allergia, cukorbetegség...stb.). A megkérdezettek további 21 százaléka számolt be arról, hogy minden olyan alkalommal tanácsot kérnek tőle a szülők, amikor a rendelőben járnak. A védőnők 16 százaléka szerint tanácsadás nagyjából havi rendszerességgel történik.

Tízből mintegy öt védőnő (48 százalék) teljes mértékben kielégítőnek, mintegy harmaduk (33 százalék) pedig kielégítőnek találja saját szerepét az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásról való tájékoztatás terén. Mindössze két százalék fogalmazott meg hiányosságokat ezzel kapcsolatban.

A gyerekek optimális napi energiabevitelét biztosítandó négyből három védőnő azt javasolja, hogy energiát legnagyobb mennyiségben reggeli és tízórai során, majd ebéd és vacsora között egyre csökkenő mértékben kell bevinni. A válaszadók nem egészen egynegyede (23 százalék) tartja úgy, hogy energiát minden étkezésre egyenletesen elosztva lehet optimálisan bevinni.

Forrás: GfK LHS Healthcare, 2008


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.