Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A harmónia új formája

Az élet benne kezdődött. Sőt a magzatélet is hozzá kötött. Földünk nyolcvan százalékát borítja. Lehet édes és sós, hideg és meleg, haragos és nyugodt. Mi az? A víz. Mivel a szervezet is rendkívül nagy százalékban tartalmazza, nem csoda, hogy emberi létünk megannyi metódusában kötődik a vízhez. Belőle táplálkozunk, általa szépülünk, s kihasználva az ellenállását akár testünk izmait is megmozgathatjuk vele. Németországban új módszer született, amely több, mint mozgás. Harmónia, melyet a víz teremt meg, új dimenziókat nyitva a relaxációs irodalomban. A neve: waterbalancing.

 A módszer kidolgozója Gunter Freude, egy bad gögginger-i hotel fürdőjének igazgatója, aki az orvosi diploma mellett a hetvenes évek végén megszerezte a pszichológia és filozófia doktorit is. 1980-tól kezdett el érdeklődni és behatóan foglalkozni a fizikóterápiával. Felesége, Anja kiváló ismerője volt a keleti relaxációs modelleknek és az alternatív gyógymódoknak. Kettejük munkájának gyümölcse az az egyedülálló technika, mely a víz közegét felhasználva teremt harmóniát test és szellem között. A klasszikus keleti gyakorlatok alkotják a meditációs eljárások első generációját, mint a taj-csi, vagy a jóga. Ezek továbbfejlesztett változatai az ún. második generációs technikák. Ez utóbbi sorba illik a waterbalancing is. Az új eljárás egy meditációs utazás, amely olyan mélyen képes megváltoztatni gondolkodásunkat, hogy a kezelésen résztvevők kivétel nélkül "újjászületésről" beszélnek.

A meditációhoz nincs szükség egyébre, mint egy melegvizes medencére, egy szakképzett trénerre és arra, hogy szemünket lehunyva hagyjuk magunkat feloldódni, megteremtve testünk és a víz együttesét, élvezve mindazt a jót, melyre a terápia három fázisa lehetőséget nyújt.

Az első szakaszban támasztékot kapunk a nyak és a térdek alá, melyek azt a célt szolgálják, hogy izmainkat elernyesztve, a súlytalanság állapotában lebegjünk a víz színén, miközben szakértő kezek a legkülönfélébb, alternatív masszázstechnikával serkentik a vérkeringést, oldják a stressz okozta feszültséggócokat.

A két inger: a lebegés és masszázs erővel tölti fel a fáradt és enervált energiaközpontokat, érezni és élvezni fogjuk az élet eredendő esszenciáját.

 A második lépésre a mozgás már egyensúlyba kerül a vízzel, ezáltal még szabadabbá válik. A nyak és térd támasztékára már nem lesz szükség, ezután a szakember kezei biztosítják a zavartalan nyugalmat.

Lehetőségünk nyílik arra is, hogy a test saját mozgását követve akár a víz felszíne alá bukjunk.

A medencében különleges fény-, hang-, és illateffektek fokozzák a meditációs utat. Mint egy delfin forgunk, emelkedünk, hullámzunk a vízben.

 A helyes légzés elsajátításával végtelen nyugalom lesz úrrá lelkünkben. A gondtalan súlytalansággal gyakorlatilag kilépünk testünk fizikai valójából, és a meditációs utazás végső, harmadik, de legintenzívebb fázisába lépünk.

A fogalmak relatívvá válnak, más értelmet nyer a jó és rossz, kint és bent, lent és fent. A gondolatok megnyílnak, befogadják az új élményeket, megszűnik tér és idő. Sokan úgy írták le, mintha az anyaméh gondoskodó burkában  lebegtek volna gondtalan, a végtelen súlytalanság állapotában.

A relaxáció egy órát vesz mindössze igénybe, de hosszú hónapokra tölt fel energiával, vitalizál.

A waterbalancing még nem érkezett el Magyarországra, így egyelőre ennek a csodának csak német területen járhatunk utána. 

Forrás: www.gesundheitstrends.hu

Mester Viktória


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.