Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A jó felépítés titka

Az Arnold Schwarzenegger után elnevezett Arnold Classic versenyen dobogón állni minden fitneszversenyző álma. Szeptember végén Madridban ezúttal Magosi Zsombor álma vált valóra, aki a BioTechUSA szponzorált fitnesz versenyzőjeként Men’s Physique kategóriában bronzérmet szerzett. Zsombor látványos testfelépítésének titka a rendszeres mozgáson és szigorú étrenden alapuló életmódprogram.

Mióta sportolsz?

– Gyakorlatilag amióta az eszemet tudom, már általános iskolában jeleskedtem a sportversenyeken. A küzdősportok vonzottak a legjobban, kezdetben dzsúdóztam, 15 éves koromtól pedig versenyszerűen kyokushin karatéztam. Ebben a sportágban szép eredményeket értem el, első helyezett lettem a 2006-os sidney világkupán és szintén aranyérmes a 2009-ben Olaszországban megrendezett Európa-bajnokságon. Tíz éves válogatottságom alatt hat magyar bajnoki címet sikerült begyűjtenem.

Meggyőző ugye? - Kép: BioTechUSA

Hogy jött a karatéból a fitnesz?

– Négy évvel ezelőtt, 30 éves koromban váltottam. Igazából logikusan következett az egyikből a másik. A kyokushin karate az „erő karatéja”, így rengeteg erő- és állóképességi gyakorlatot végeztünk, illetve súlyzós edzéseink is voltak. Szerettem volna kipróbálni, hogy harmincasként mit tudok kihozni még a testemből, így jött a testépítés. A sportágon belül először a saját súlyos gyakorlatokra épülő Athletic Fitness kategóriában próbáltam ki magam, mivel a saját súlyom menedzselésében, tolózkodásban, húzódzkodásban mindig is jó voltam. Később átváltottam a manapság leginkább népszerű Men’s Physique férfi fitnesz modell kategóriára.

Amikor nem versenyzel, mivel foglalkozol?

– A sport nemcsak a magánéletemet, de a munkámat is maximálisan átjárja. Már izgő-mozgó kisiskolásként eldöntöttem, hogy ha nagy leszek, testnevelés tanár leszek. Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán végeztem, és évekig tanítottam. Először általános iskolában, később pedig rendészeti szakközépiskolában. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy testnevelő tanárból rendőrré képzem át magam. Jelenleg főhadnagyi rangban, kiképzőtisztként dolgozom a Készenléti Rendőrségnél. Önvédelmi képzéseket tartok, mellette pedig fizikai alkalmassági vizsgákat a kollégáknak, illetve az új belépőknek.

Fitneszversenyzőként milyen eredményeket tudtál elérni?

– Idén harmadik alkalommal indultam a BioTechUSA által rendezett Beach Body versenyen. Athletic Fitness és Men’s Physique kategóriákban versenyeztem, és mindkettőt meg is nyertem a saját kategóriámban (+178 cm). Tavasszal 3. helyezett lettem a Fitbalance Európa-kupán, tavaly pedig aranyérmes megint csak két kategóriában az IFBB Balaton Sound Open versenyen.

Mindezek után pedig szeptember végén elindultál a versenyek versenyén, az Arnold Classic-on.

– Mindenképpen szerettem volna nemzetközi porondon is megmutatni magam, mivel tisztában vagyok azzal, hogy koromból adódóan a versenyzési lehetőségeim már korlátozottak. Madridban Men’s Physique kategóriában léptem színpadra, ebben a kategóriában körülbelül 100 induló volt. Én a +184 cm kategóriában versenyeztem, itt rajtam kívül 15 élvonalbeli, komolyan felkészült versenyzővel álltam szemben. Habár általában nem dagadok az önbizalomtól, most mégis felkészültnek, magabiztosnak éreztem magam. Azt gondoltam reálisnak, hogy az első hatban fogok tudni végezni. A bronzérem meglepetés volt, számomra fényesebben csillog minden aranynál.

Mik a következő célok, versenyek?

– – Még nincsen meg a következő verseny a fejemben, hiszen még csak most regenerálódom egy szép, de bizony nagyon megerőltető verseny után. A rendőrségi munka és a versenyzés mellett személyi edzőként is tevékenykedem. Táplálkozás és mozgás terén rengeteg tudásra tettem szert a sportolói pályafutásom alatt. Mivel eredendően tanár vagyok, így ezt a tudást szívesen adom tovább a tanítványaimnak, ez a hosszú távú célom.

Az optimális étrend összeállítását illetően kellett-e segítséget kérned?

Nem, ezt a versenyzéssel töltött évek tapasztalata alapján magam alakítottam ki, a cukor és a fehér liszt mellőzésével. Délelőtt 1-1,5 kg gyümölcsöt eszem, ebben mindig van banán, alma és idénygyümölcsök. Az ebédem csirke rizzsel, bashmati vagy jázminrizst fogyasztok. Hogy ne legyen annyira monoton, váltogatom a csirkés és a halas napokat. Az uzsonnám nyers zöldség, a vacsora pedig párolt zöldség hallal vagy tojásrántotta fehérjéből. A főzésben szerencsére segít a párom, ő is tisztán étkezik, nála az egészségmegőrzés a cél.

Mit együnk este 6 után?
A fogyni vágyók között még mindig nagy divat, hogy este 6 után nem esznek semmit. Nyilván szép lapos lesz reggelre a has, mert kiürül a bélrendszer, de azt ne hidd, hogy ezzel a testzsírod mennyisége csökkenni fog!

Beszéljünk a versenydiétáról, ami a fitneszben igencsak spártai dolog.

– Igen, ez valóban embert próbáló időszak. A verseny előtt hat héttel indul a diéta, napi 3-400 gramm szénhidráttal és napi 1 kg hússal. A szénhidrát hetente csökken 100 grammal, míg el nem fogy teljesen. Az utolsó két hétben már csak zöldség és hús van, illetve napi 8-10 liter víz, amit folyamatosan vonok el magamtól. Két nappal a verseny előtt már csak fél liter engedélyezett, a verseny napján pedig összesen 1-2 deci, ettől lesznek az izmaink olyan definiáltak. Egy ilyen versenydiéta alatt 20 kg szokott lemenni. A verseny után fokozatosan, óvatosan szabad csak visszatérni a normális étkezéshez.

A tónusos, kidolgozott izomzat eléréséhez azonban az edzés önmagában nem elegendő, a szervezetnek rengeteg minőségi fehérjére és szénhidrátra van szüksége.Egy kifejezetten edzés utáni fogyasztásra összeállított fehérje készítmény az embert próbáló felkészülési időszakban különösen jól jön, amikor a versenyzők a szénhidrátot drasztikusan megvonják maguktól. Rremek energiaforrásként szolgál a szénhidrátszegény napokon és hozzájárul az immunrendszerem megfelelő működéséhez.

Mindezek mellett van szabadidőd?

– Nem túl sok, de azt is igyekszem sportolással tölteni. Imádom a labdajátékokat, a motorozást, a kerékpározást, az egyik legnagyobb szenvedélyem a snowboard. Erdész-vadász családban nőttem fel, így magammal hoztam a természet szeretetét. A mai napig szeretek túrázni, ez mindig nagyon kikapcsol. A vadászpuskák távcsöve helyett azonban csak a fényképezők objektívén keresztül szeretem nézni az állatokat. (Forrás:BioTechUSA)


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.