Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A kert a legjobb wellness paradicsom...Miért?

Soha nem voltak ilyen népszerűek a kiskertek, mint mostanában - egyesületek alakulnak, ahova elsősorban nem idősek és egyedülállók, hanem fiatal családok lépnek be. A szakértők szerint egy délután tevékenykedés a kertben felér egy egész hetes wellness-nyaralással.

Az emberek lassanként rájönnek, mennyire jót tesz egy kis kertészkedés. Ráadásul ez a fajta munka testnek és léleknek egyaránt jót tesz, és ezt újabban nemzetközi tanulmányok tudományosan is igazolják. A legfontosabb pozitívumai, hogy fejleszti az izomzatot, erősíti a csontozatot, az immunrendszert, a szívet, és jót tesz a bőrnek is.

A kertészkedés egészen változatos sport, hiszen minden folyamat más-más mozdulatsort kíván. Fűnyírás, kapálás, gereblyézés, ültetés, gyomirtás, termények begyűjtése - olyan, mint egy komplett tornaóra. A hát- és hasizmok megerősödésével védekezhetünk például korunk népbetegsége, a hátfájás ellen.

Az Arkansasi Állami Egyetem kutatói szerint  a kiskertben végzett rendszeres munkával megelőzhető a csontritkulás: 50 év feletti nőket vizsgáltak, akik közül egészségesebbnek bizonyultak a hetente legalább egyszer kertészkedők, pedig a többiek is sportoltak, úsztak, futottak, sétáltak rendszeresen. Az orvosok szerint ez is összefüggésben van az erős izomzattal, valamint azzal, hogy a szabadban több D vitaminhoz jutott a szervezetük, ami pedig segítette a csontos erősségéért felelős kalcium felvételét.

Az ember a kertben nyugalmat és csendet talál, a stresszért felelős hormon így - valamint a mozgás miatt is - csökken a szervezetében. Ezáltal erősebb lesz az immunrendszer. Mivel a véráramlás is fokozódik, a sejtek több tápanyaghoz jutnak, és jobban tudják hasznosítani azokat.

A mozgás segíti a jó koleszterint termelődését, így jót tesz a szívnek. Közben elegendő cukorhoz jutnak a sejtek, ami a cukorbetegség ellen véd. A fokozatos napsütés, amit tavasztól őszig, nem túl közvetlenül kap a bőr, segít az ekcéma, a pattanásaok, a bőrhibák ellen. Természetesen túl sokat így sem szabad kint maradni, és érdemes fényvédő krémet használni.

Ha tehát tehetik, mindenképpen ültessenek, dolgozzanak kertjükben. Ha esetleg van a város szélén kiskertjük, heti egyszer menjenek ki. Ha pedig nincs más lehetőségük, ültessünk egy-két virágot, fűszernövényt a balkonra vagy az ablakba. Testmozgásnak ugyan kevés lesz, de a lelkünknek mindenképpen jót tesz.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.