Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A kőbe zárt ember, avagy a magány boldogsága

Önmagamat elveszíteni annyit jelent, mint valaki vagy valami mássá válni. Metamorfózis ez is - átalakulás, mely talányok sokaságát rejti magában.

A kőbe zárt ember alatt természetesen a városlakót kell érteni. Azt, aki áthatolhatatlan betonfalakkal veszi körül magát, hogy világa az őt körülölelő valóságnak csakis arra a kis részletére korlátozódjék, amelyet hajlandó magához engedni.

A kőbe zárt emberek sokan vannak, számuk százmilliókban mérhető csak; mégsem nevezhetők társas lényeknek, mert - bár sosem magányosak -, a több százezres embertömegben is mindig egyedül vannak. A kőbe zárt ember elveszített valamit, ami egykor nagyon fontos volt számára, s aminek csak a halvány nyomai maradtak meg benne - a kapcsolatát a Természettel.

Az ember, ha elveszíti kapcsolatát a természettel, valójában önmagát veszíti el. Természeti, sőt természetes lények vagyunk, akik azáltal, hogy a civilizáció látszólagos védelmet nyújtó falait felhúzzuk magunk körül, hogy flaszterrel zárjuk el magunkat az életet adó földtől, nem védettebbekké, hanem kiszolgáltatottabbakká válunk.

 Ha hihetünk annak az állításnak, amit a Természethez jóval közelebb álló vallások prófétái, de költők sokasága is hirdetett, miszerint évezredek tapasztalatait, benyomásait, fájdalmát és szenvedéseit, de ugyanakkor örömeit is magunkban hordozzuk, a természettel való kapcsolat - tehát önmagunk - elveszítése megtagadása mindannak, ami az idők során létünket indokolttá, sőt lehetővé tette.

Önmagamat elveszíteni annyit jelent, mint valaki vagy valami mássá válni.   Metamorfózis ez is - átalakulás, mely talányok sokaságát rejti magában. Kivé, mivé kell válnom ahhoz, hogy az összhang, a harmónia megmaradjon bennem?

A magány a legáldáshozóbb állapot, amely az embert elérheti. A magány nem más, mint az alkotófolyamat kezdete. Mozgatóerő, mely az arctalan tömeg fölé emel, mely mássá tesz. Ez adja meg az élet savát és borsát. A kifelé forduló emberek sosem válnak igazán eme állapot részeseivé, mivel énjük, mely állandó figyelmet követel, nem engedi, hogy a magány hatalmába kerítse őket. Az életét a nyilvánosság előtt élő ember boldogtalan, ha elveszíti környezetének személye iránt tanúsított érdeklődését, kitaszítottá, reményvesztetté válik - és egyedül marad. Mégsem ismeri meg a magány felemelő érzetét.

Aki befelé éli a világot, és engedi, hogy az elemek úgy borzolják végig idegeit, érzéseit és érzékeit, mint egy avatott kéz a hárfa húrjait, mindig többet lát a valóságból; képes lesz felfogni azokat az ingereket is, melyek iránt a többség érzéketlen marad, látni fog olyan dolgokat, melyek fölött a felületes szemlélő tekintete elsiklik. Küzdőből győztessé, behódoltból hódítóvá válik. Harca csendes, útja egyenes, emléke áldáshozó lesz.

Történelmünk, irodalmi emlékezetünk sok olyan hősről tesz említést, akik megízlelték a magány boldogságát, és újra azonosulva a természeti törvényekkel, örök érvényű igazságokat mondtak ki. Nem a népeket térdre kényszerítő Hannibálra vagy Napóleonra gondolok, ha hősöket említek, hanem a gondolat hőseire, azokra, akikről olykor méltatlanul feledkezünk meg. Mert a tettei által kitárulkozó embert mindig könnyebb észrevenni, mint azt, aki magány álarca mögé rejtőzik.

Mindez csak úgy ötlött fel bennem, teljesen hívatlanul és váratlanul, azon a májusi estén, a Kis-Duna fölé hajló fűzfa törzsén üldögélve, lábam a vízbe lógatva, kettesben - önmagammal.

Aztán már nem gondoltam semmire, csak hagytam magam képzeletben sodortatni az árral.

 Eőry András


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.