Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A lábujj-közötti papucs ínszalaggyulladást okoz!

A nyári slágerpapucsok - melyek többnyire habosított műanyagból álló lapos talpból és egy Y alakú gumipántból állnak és jellegzetesen "slattyogó" hangot adnak - kárt tehetnek egészségünkben.

Az Amerikai Sportorvosi Iskola tanulmánya szerint ezeknek a papucsoknak a viselete felelős lehet számos, testünkön észlelt fájdalomért és panaszokért. A lábgyógyászattal foglalkozó szakemberek véleménye szerint, kedvenc nyári papucsunk több egészségügyi problémáért felelős, mint bármely más lábbeli, a magassarkú cipőket is beleértve.

"Akkor figyeltünk fel ezekre a lábbelikre, amikor tanulóink alsó lábszár fájdalommal tértek vissza nyaralás után, mielőtt utcai- vagy teniszcipőre váltottak volna" - mondta Wendi Weimer, az Auburn Egyetem professzora. Végzős hallgatóival végzett tanulmányt arról, hogy miként érintkezik a lábfej a talajjal, miközben a résztvevő diákok tornacipőt vagy pántos lábujj-közötti papucsot viseltek.

Auburn egyik diákja, Justin Shroyer szerint ez a teszt rámutatott arra, hogy "az emberek igen szorgosan kapaszkodnak ujjaikkal, különösen láblendítés közben". " Megfigyeltük, hogy az emberek sokkal rövidebb lépéseket tesznek, és a boka szöge (a lábszár és lábfej közötti szög) a lépés során megnő.

Ez annak tulajdonítható, hogy lábfejlendítés közben így védik a lábujjaikat, és a papucs is sokkal közelebb tartható a talphoz, mely így nem repül el előrelendítéskor. Azonban megváltozik a járásmód." - mondta Shrover. Egy átlagos amerikai körülbelül 10-20.000 lépést tesz naponta, ám ezek az apró lépésbeli változások összeadódnak és komolyabb sérülésekhez vezethetnek.

"A legnagyobb ütéselnyelődés a hátsó sarki részen történik, és ha nincs kellő védelem alatt a talajszinttel érintkező sarokfelület, akkor nem tudja olyan jól elnyelni az ütődést, mint kellene. Más szóval sokkal keményebben dolgozik a lábfejünk, mint szabadna, ezért megjelennek a túlzott megerőltetésből származó tünetek, mint például az ínszalaggyulladás, vagy az alsó lábszár-, térd- és gerincproblémák" - magyarázta Dr. Rock Positano, a New York-i Speciális Sebészeti Osztályról.

Szerencsére Positano megnyugtatta a lábujjközötti-papucs fanatikusokat, hogy ne dobják el olyan hamar a papucsaikat. " Nézzék. Ez nem egy lábujjközötti-papucsok ellen intézett támadás. Ennek ahhoz van köze, ami a lábbal történik a viselésük közben. Ha csak a strandon, vagy uszodában használják, vagy baráti lófrálásoknál, az teljesen rendben van"- mondta.

Forrás: www.medipress.hu archív


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.