Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A lakosság mintegy 3%-a szenved szívelégtelenségben

Május 15: a Magyar Kardiológus Társasága ezen a napon kívánja a közvélemény figyelmét a szívelégtelenség veszélyeire irányítani. A Társaság - csatlakozva az Európai Kardiológus Társaság nemzetközi szintű kezdeményezéséhez - hazánkban első alkalommal igyekszik tudatosítani a sokakat érintő betegség jeleire és tüneteire való fokozott odafigyelés fontosságát. 



A Társaság május 15-ét jelölte meg a betegséggel való törődés intenzív tudatosításának napjaként, azonban azt is szeretné elérni, hogy az emberek ne csupán 24 óráig érezzék fontosnak szívük egészségét, hanem egész életük során fordítsanak rá kellő figyelmet. Egyetlen törődésre fordított nap ugyanis csak a szívelégtelenség elleni küzdelem kezdete lehet, hiszen a hangsúly éppen a folyamatos odafigyelésen van.

A szívelégtelenség a szív működésének olyan zavara, melynek következtében a vérkeringés nem tudja biztosítani a szervek és szövetek számára a mindenkori igényeknek megfelelő oxigént és tápanyagot. Emiatt a beteg fáradékonyságról és nehézlégzésről számol be. Enyhébb esetben ez csak terheléskor jelentkezik, súlyos esetben már nyugalomban is vérellátási zavar, és a fontos szervek, mint például a vese és az agy működési zavara jöhet létre.

A nemzetközi adatok alapján a felnőtt lakosság mintegy 3%-a szenved szívelégtelenségben, azonban a 65 év fölöttiek körében a betegség megjelenése akár elérheti a 10%-ot is. Az elmúlt 15 év terápiás sikerei ellenére a betegség progresszív és magas halálozású. A diagnózis felállítását követő 4 éven belül a betegek közel 50%-a meghal, ugyanakkor a legsúlyosabb állapotú betegek fele pedig nem éri meg az egy évet sem.

A betegség felismerését követő 5 éven belül a halálozás eléri vagy meghaladhatja a daganatos megbetegedések mortalitási adatait. Megfelelő ellátás nélkül a szívelégtelenségben szenvedő betegek állapota fokozatosan romlik, majd végül halálhoz vezet.

A Társaság annak érdekében, hogy javítson a fenti statisztikai adatokon, valamint, hogy megvalósítsa a betegek tájékoztatásával kapcsolatos céljait, országos méretű kampányt indít, amelyben a helyi kardiológusok is aktívan kiveszik a részüket. Minden régióban és megyében a sajtó képviselőinek rendelkezésére áll egy olyan szakorvos, aki a lehető legszélesebb körű tájékoztatást tud nyújtani a szívelégtelenség témakörét illetően.

A kardiológusok mellett az orvosi rendelőkbe elhelyezett információs szórólapok, plakátok is a szívelégtelenségben valamilyen módon érintettek megsegítésére szolgál. Ezek mellett a Társaság online felületen is gondoskodik a betegekről, hiszen a www.szivelegtelensegnap.hu weblap révén igyekszik azt a tudásbázist megteremteni és biztosítani, amely szükséges a betegség jobb megértéséhez és a téves hiedelmek eloszlatásához. A szívelégtelenséget ugyanis – habár nem gyógyítható betegség – kezelhető kórként tartják számon, amellyel gondos odafigyelés mellett együtt lehet élni.

A Magyar Kardiológusok Társasága a betegséget az év 365 napján szeretné a társadalom figyelmének középpontjába állítani, de a Szívelégtelenség Napon különösen nagy erőket kíván mozgósítani annak érdekében, hogy az embereket a helyes életvitel irányába terelje. A Társaság szeretné, ha az évek óta megrendezésre kerülő Szívünk Napjához hasonlóan ez a törekvés is megragadná a nagyközönség figyelmét és legalább annyira eredményes tudna lenni a lakosság egészségtudatos nevelése területén, mint a szeptemberi esemény.


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.