Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A lecsó győzelme

Véget ért a III. alkalommal megszervezett Balatonkenesei Lecsófesztivál, ahová több ezer ember látogatott el a lecsókóstolás és színes programok jegyében.

Az eseményen elkészült a legendás Északi-sarki és Góbi-sivatagi Paprikás Csirke, amibe helyi lecsó is került a Lucullus fűszerek mellett. A Lecsófesztivált számos színes program kísérte egészen hajnalig: a hivatalos megnyitót tánc- és tornabemutatók, Micheal Jackson imitációk, zsonglőrmutatványok, show-műsorok, valamint Tóth Vera és Mari Zsuzsi koncertje követték.

Az eseményen hatvan csapat mérkőzött meg a lecsófőzésben, ahol bebizonyosodott: a Törökországból átszivárgó, és itt megragadó lecsó nevű étel igazi magyar hungarikummá vált. A magyar találékonyság a közel százéves "hagyományos" lecsó mellett szült néhány egyedi kompozíciót is: babos, pacalos, csirkehúsos, tökös lecsóval is találkozhattak az idelátogatók. Néhányan a kreatív tálalásra helyezték a hangsúlyt, beletömve a lecsót egy nagyobb kaliforniai paprikába, de volt olyan is, aki egy 20 cm-es sült angolnával körítette az ételt. Mások túrót, palacsintát, sós rudat, lángost, vagy pogácsát szervíroztak a lecsó mellé.

Az eredményekről

A versenyen a lecsó ízére szavazhattak a zsűritagok (1-10 pont), illetve a kreativitásra (1-10 pont). Utóbbi a tálalásra és a versenyzők sátor- és főzőhelyének kinézetére fókuszált. Ezek összességéből született meg végül a hat legjobb ízű, és hat legkreatívabb lecsó. Emellett volt "zsűri különdíj", "legjobb indulóért járó díj", illetve a közönség is szavazhatott. A zsűri tagjai - Sepsi-Kovács Éva, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai főtanácsadója; Szabó Nagy László, a Balatonkenesei Horgászegyesület elnöke; Lukács Sándor 3x Oscar díjas mesterszakács; Ruppert László, a Magyar Nemzeti Szakácsválogatott vezetője és Turóczi Gábor, a Lucullus Baráti Társaság Gasztronómiai Egyesület elnöke - nem voltak könnyű helyzetben a teljesen eltérő ízvilágú, határtalan komponensű és tálalású ételek elbírálásakor. A legjobb lecsót egy Nógrád-megyei csapat nyerte, míg a legkreatívabb étel egy balatoni társulaté lett. A zsűri különdíját a "Dalos Nagymamák", a legjobb indulót a tavalyi győztes, "Le-csóringer" csapat nyerte, míg a közönség szerint a legjobb csapat a "Királyok" voltak.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.