Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A legmérgezőbb anyag! Ne fogyassza, ízületei bánják!

A dohányzás ártalmaival nagyon sok kutatás foglalkozik, és kis túlzással elmondható, hogy nincs olyan szerv, amelyikre ne gyakorolna káros hatást. A neves Mayo Klinika reumatológusai nemrégiben publikált tudományos eredményeik alapján úgy vélik, a dohányzás káros hatást fejt ki az ízületekre is - amire idáig még nem derült fény.

A Dr. Shreyasee Amin vezette kutatócsoport 159 térdosteoarthritises (krónikus ízületi gyulladás) férfibeteget vont be 30 hónapos vizsgálatába, amelynek során arra kérték a betegeket, hogy egy 100-as skálán értékeljék saját fájdalmukat. Emellett meghatározták azt is, hogy melyik beteg dohányzik, illetve mennyi cigarettát szív el naponta, illetve MRI képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat végeztek a térdükről a vizsgálat kezdetén, közepén és végén.

A dohányosok átlagosan 60 pontra értékelték saját fájdalmukat, míg a nemdohányzóknál ugyanez az érték csak 45 volt. Az MRI vizsgálat azt is kimutatta, hogy a porckorong állományának csökkenése a dohányosok körében kifejezettebb a nemdohányzókhoz képest.

"Ez mindenképpen új megfigyelés" - mondta Dr. Amin, aki jelenleg még nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy a dohányzás hogyan súlyosbítja az ízületi gyulladás tüneteit. Elképzelhető, hogy a füstben található vegyi anyagok gátolják új sejtek képződését, vagy ún. oxidatív stresszt hoz létre, ami a porcállomány csökkenéséhez vezet, de az is lehetséges, hogy a vérben megnőtt CO tartalom szöveti oxigénhiányos állapotot (hipoxiát) hoz létre, és ez gátolja a beteg porckorongok öngyógyítását.

Mindezeken felül az is elképzelhető, hogy a dohányzás csökkenti a fájdalomküszöböt. Akárhogyan is van, a szakértők fontosnak tartják a megfigyelést, mert a dohányzás "változtatható kóroki tényező", azaz elképzelhető ha egy dohányos beteg leszokik a cigarettáról, jelentős javulást mutat majd térdének betegsége - a leszokás egyéb kedvező hatásairól nem is beszélve.

A lapunkban megjelent egészségügyi cikkek tájékoztató jellegűek, azok nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt.

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.