Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A lélektani válástól - a valódi elválásig

A válás lélektani szempontból nem egyszeri esemény, hanem hosszú folyamat, amely a válás fontolgatásától a válás utáni életvitel megszilárdulásáig és egy új stabil identitás kialakulásáig tart. A válás valódi szándéka nem dől el könnyen. Hosszú út vezet az első mérlegeléstől a konkrét, mind a két fél által támogatott döntésig.

Minden válás gyászmunkát követel; és mint veszteség, az önérzetünkben korlátoz bennünket, tehát valahogyan fel kell dolgoznunk, minden tudatosan megélt válás hasonló módon zajlik le: először védekezünk az elválás gondolata ellen, és megpróbálunk nem tudomást venni róla.

Kép: Pixabay

Ha ez már nem sikerül, olyan érzésekkel reagálunk, amelyekkel a veszteséget fejezzük ki: bánat, düh, aggodalom, önvád. Ha szabadjára engedjük az érzéseinket, és átadjuk magunkat nekik, ez azt eredményezi, hogy emlékeinkben újra átéljük mindazt, amit elveszítettünk. Ugyanakkor, ha bizonytalanul is, megjelenik lelki szemeink előtt a félelemmel várt jövő körvonalai. Ezután az "emlékezet-munka" után jutunk abba a helyzetbe, hogy tekintetünket ismét a jövőre irányíthatjuk, a veszteséget elfogadjuk, és megpróbáljuk beilleszteni további életünkbe mindazt, amit a megszakadt kapcsolat jelentett számunkra, és ami a válás ellenére továbbra is él és hat ránk. - írja Bende Katalin tanácsadó szakpszichológus.

A válás a házastársi kapcsolatok megszűnésének egyszerre több szinten zajló folyamata. A válási folyamat fontosabb szintjei:

  • az érzelmi leválás, a másik „elengedése”
  • a válás jogi aktusa
  • a szülő-gyermek kapcsolat új szerepeinek kialakítása, a gyermek/ek elhelyezése
  • a vagyonmegosztás - gazdasági válás
  •  a korábbi társas kapcsolatok átrendeződése
  • és esetleg új kapcsolat létesítését.

Lélektani szempontból korábban kezdődik a válás folyamata. A legkorábbi döntés még nem a válás mellett, hanem a házasság ellen” szól. Amikor valamelyik fél úgy dönt, hogy már nem tud több energiát fektetni ennek a kapcsolatba, már „nem éri meg” számára az erőfeszítés, ami a kapcsolati problémák megoldásához kell. Ekkor a kapcsolat már válságos helyzetben van. Ez a krízis nem vezet feltétlenül a váláshoz, szerencsés esetben a krízis kreatív megoldása a kapcsolat megújulásához vezet.

Így léptünk félre 2016-ban
Ki gondolná, hogy a megkérdezett társkeresők csupán 30%-ának volt egyéjszakás kalandja az elmúlt évben, viszont 97%-uk inkább a tartós kapcsolatokat szereti? Azaz kalandozunk, de társas lények vagyunk. És ki gondolná, hogy 40 felett még kalandosabb kedvűek a magyarok? Ez derült ki a iooo.hu társkereső kutatásából. Lássuk a tényeket!

A válási krízis másik lehetséges kimenetele a konzervált házasság. Ennek egyik formája az „üres héj” típusú házasság, amikor fenntartják a házasság formalitásait olyan módon, hogy a konfliktusokat elkerülik. Nem beszélnek arról, amit nem tudnak megoldani, úgy tesznek, mintha nem lenne. Idővel persze egyre több dologról nem beszélnek, ami azzal jár, hogy lemondanak a bensőséges kapcsolatról, a közös örömökről, arról, amiért a párkapcsolat megszületett. A konzervált házasság másik formája az „állóháború”, amikor folyamatosan harcolnak egymás ellen, és a konfliktusok megoldása helyett csupán egymást hibáztatják és számon kérnek.

Ha nem sikerül a kapcsolatot sem megújítani, sem konzerválni, akkor elérhetővé válik a valódi válás.

Forrás: pszichologuskereso.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.