Később a keresztény egyház elítélte és bűnnek tartotta. A XIX. Században hormonális betegségként, veleszületett rendellenességként, szexuális elhajlásként fogták fel, melyet mindenáron kezelni kellett.
Freud egyfajta lelki betegségnek vélte, melynek oka egy kisgyermekként megélt trauma, vagy az egyik szülővel szembeni kapcsolatzavar kiváltója.
Manapság a homoszexualitást nem tartjuk kórosnak, hanem a szexuális élet egy változatának, vagy egyszerűen más életvitelnek. A leszbikus nők gyakoribbak, mint képzelnénk. Egyesek úgy tartják, hogy a nők 12-13 százaléka homoszexuális, míg a férfiak 47,5 százaléka próbálkozott már élete során egy alkalommal a saját nemével.
Sheila Kitzinger így fogalmazza meg a leszbikusságot: "Olyan nő, aki nőket szeret, aki erős érzelmi kapcsolatot képes kialakítani más nőkkel".
Biológiailag és pszichológiailag nem különbözik a többiektől. Nem létezik homoszexuális gén, tehát sem hormonális egyensúlyzavarra, sem gyermekkori traumára nem vezethető vissza. Kitzinger szerint: "a leszbikusok nem viszik túlzásba a szexet, másként ítélik meg a realitást, más módon léteznek a világban."
A homoszexuálisok problémáinak forrása a társadalmi előítélet, mely szerint ez helytelen, sőt deviáns szexuális magatartás. Sok nőt gyakran arra kényszerít, hogy a férfiak felé forduljon. Attól félve, hogy erkölcstelennek ítélik meg őket, vagy hogy elkeserítik hozzátartozóikat, a homoszexuálisok többsége egy életen át megőrzi titkát.
