Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A MagentaAngyal várja az óvodák jelentkezését!

A Magenta a társadalmi felelősségvállalás jegyében több száz gyermekruhát gyártott le az elmúlt hetekben, hogy most a Karácsony közeledtével minél több nehéz helyzetben lévő, óvodás korú kisgyermeken segíthessen. A Megasztárból ismert Nagy Adri örömmel csatlakozott önként a programhoz és néhány helyszínre a Magenta csapathoz csatlakozva, személyesen szállítja le a csomagokat a rászoruló óvodáknak.

A Magenta Angyalának eddig már sikerült mosolyt csalnia Tabajd és Óbarok óvodásainak arcára. A körút azonban folytatódik, és a tervek szerint a közeljövőben ajándékot kapnak Bagamér, Gersekarát, Pacsa, Tiszabő és Körösszakál óvodásai is.

A "MagentaAngyal" nevet viselő kezdeményezés célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét az önzetlen segítségnyújtás fontosságára. Egyre többen ismerik fel, hogy nem elég a profitot kizárólag szem előtt tartó szemléletnek alárendelni tevékenységüket. A környezetükre érzékeny emberek és cégek egy kis odafigyeléssel nagy változást érhetnek el a nélkülöző emberek életében.

A Magenta Angyal év végéig várja olyan nehéz helyzetben lévő térségek óvodáinak jelentkezését, ahol a ruha adomány boldogabb karácsonyhoz segítheti hozzá a gyerekeket!

A Magenta hisz a jó példa erejében és reméli, hogy kezdeményezése további követőkre talál már az idei ünnepek alatt és az elkövetkező években egyaránt.

LEGYEN MINDENKINEK BOLDOG A KARÁCSONY!

Óvodák itt jelentkezhetnek: [email protected]

 

 

 

 


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.