A megújulás előtt álló Magyar Nemzeti Galéria 2010-es kiállításai folytatják az intézmény elmúlt években megalapozott kiállítási stratégiáját. Eszerint továbbra is kiemelt fontosságú, hogy jelentős magyar művészeinkről monografikus kiállításokat rendezzünk, hogy a nemzetközi anyagot bemutató tárlataink a magyar művészettel összefüggésben jelenjenek meg, s hogy egyes korszakok művészetét új megvilágításba helyezzük. Emellett törekszünk arra, hogy a régi művészettől a kortárs művészetig lehetőleg minél több korszak anyagát tárjuk a látogatók elé. 2010-es kiállításaink közül a Kovásznai György életmű-tárlat egy majd harminc éve elhunyt „kortárs” művész munkásságának nagyszabású bemutatója. Az olasz Fortunato Depero életmű-kiállításán az olasz futurizmus magyar avantgárd művészekre gyakorolt hatását is nyomon követheti a látogató, ezzel mintegy új kontextusba kerül mind Depero, mind a kortárs magyarok művészete.Felicien Rops, a belga szimbolizmus nagy alakja Zichy Mihállyal való kapcsolata és Magyarországon készült grafikái miatt érdekes itt a Magyar Nemzeti Galériában. A modern magyar kereskedelmi plakátok kiállítása, vagy a XIX. Nemzet és művészet. Kép és önkép című nagy bemutatónk egy-egy korszak, egy-egy műfaj, vagy tematika újszerű feldolgozását ígérik.
A középtávú, 2011-2013 közötti kiállítási stratégiánkban is ezt a hagyományt szeretnénk folytatni. Monografikus tárlataink sorát Markó Károly, Ferenczy Károly, Derkovits Gyula kiállításaival folytatjuk, s bizonyos értelemben ehhez kapcsolódik a Rippl-Rónai és Maillol barátságát feldolgozó bemutatónk is. Izgalmas tematikus tárlatnak ígérkezik 2013-as enteriőr-kiállításunk, vagy a Párizs és a közép-európai festészet kapcsolatát vizsgáló bemutatónk. A közép-európai régió felé való nyitás része a kortárs horvát szobrászati kiállításunk. Szélesebb nemzetközi összefügést jelenít meg az 1945 utáni magyar művészemigrációról szóló tárlatunk. A címeres emlékek kiállítása a régi magyar művészetből meríti anyagát, a művészi grafika nagy korszakát áttekintő kiállításunk pedig egy igazi korszak-kiállítás, mely egyben betekintést nyújt gyűjteményeink rejtett kincseibe. Két kortárs művészeti kiállításunk pedig elsősorban esélyegyenlőségi szempontból érdemel figyelmet.
A magyar művészet külföldi reprezentációja szempontjából sorsdöntőnek ígérkezik idei októberi kiállításunk a londoni Királyi Művészeti Akadémián (Royal Academy of Arts). Jóllehet itt a Szépművészeti Múzeumból válogatott kiállítási anyaggal együtt jelennek meg a magyar művészet remekművei, ettől a kiállítástól a klasszikus magyar művészet erőteljesebb elismerését várjuk. Folytatjuk erdélyi kiállításainkat is. A csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban rendezett kiállításaink mindig nagyszámú látogatót vonzanak.
Miközben kiállítási politikánk a Magyar Nemzeti Galéria értékes hagyományaira épít, a múzeum arculatában és megjelenésében olyan változások várhatóak, amelyektől azt reméljük, hogy a magyar képzőművészet legnagyobb gyűjteménye, itt a város legszebb helyén az eddigieknél nagyobb figyelmet és megbecsülést kap majd. Első lépésként szeretnénk bemutatni új logónkat és új grafikai arculati terveinket. Az év utolsó harmadában pedig megkezdjük a méltán kritizált főbejárati fogadócsarnokunk átalakítását. Olyan bejárattal szeretnénk fogadni látogatóinkat, amely méltó kiemelkedő minőségű gyűjteményeinkhez, s amin keresztül vendégeink egy jó hangulatú, barátságos és komoly kulturális élményt nyújtó helyre lépnek be.
ÉLET-MÓD
A Magyar Nemzetközi Galéria közleménye
A megújulás előtt álló Magyar Nemzeti Galéria 2010-es kiállításai folytatják az intézmény elmúlt években megalapozott kiállítási stratégiáját. Eszerint továbbra is kiemelt fontosságú, hogy jelentős magyar művészeinkről monografikus kiállításokat rendezzünk, hogy a nemzetközi anyagot bemutató tárlataink a magyar művészettel összefüggésben jelenjenek meg, s hogy egyes korszakok művészetét új megvilágításba helyezzük. Emellett törekszünk arra, hogy a régi művészettől a kortárs művészetig lehetőleg minél több korszak anyagát tárjuk a látogatók elé.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel
A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN
Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?
A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?
Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban
Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?
Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban
Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója
Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket
Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában
Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.