Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A mandulád miatt is lehet rossz szájszagod!

Kövek több ponton is kialakulhatnak a szervezetben. A vese- és epekő mellett a mandulákban is létrejöhetnek kemény és olykor fájdalmas képződmények. Jelenlétükre a kellemetlen lehelet is felhívhatja a figyelmet.

Kép: MFE

A szájpad, vagy torokmandula a torok hátsó részén elhelyezkedő, mirigyszerű, szőlőfürtre hasonlító, páros nyirokszerv. Immunrendszerünk őrbástyájaként is szokás emlegetni, hiszen jelentős szerepet játszik a légúti fertőzések megelőzésében és leküzdésében. A mandulákat nyirokszövetek alkotják, benne limfociták találhatók, mely a fehérvérsejtek egyik, a nyirokszervekben felhalmozódó típusa – magyarázza dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ orvosa. Ha kórokozó kerül a szervezetbe, a fehérvérsejtek feladata azok legyőzése. A mandulák tehát egyfajta szűrőként is működnek, amelyen a levegőből a torokba jutó baktériumok és vírusok fennakadhatnak.

A mandulák felülete egyenetlen, belseje mély járatokkal tagolt. Itt a kórokozók és egyéb anyagok, elhalt sejtek és nyák összegyűlik, majd apró fehér foltok formájában megjelenik a mandulákban. Mandula kövek akkor keletkeznek, ha az összegyűlt anyag megkeményedik, vagy elmeszesedik. Ez rendszerint akkor következik be, ha a betegnél a mandulák krónikus gyulladása alakult ki, vagy visszatérő mandulagyulladástól szenved.

A mandulakövek eltérő nagyságúak és elhelyezkedésűek lehetnek. Bizonyos esetben csak a röntgen, vagy CT vizsgálat segíthet kimutatni a jelenlétüket, melyre az alábbi tünetek utalhatnak:

- rossz lehelet,

- torokfájás,

- néhány esetben a kövek szabad szemmel is jól láthatóan megjelennek a mandulákon, fehér folt formájában,

- a kő elhelyezkedésétől és nagyságától függően okozhat akár nyelési nehézséget, fájdalmat is,

- duzzadt, megnagyobbodott mandula, esetleg fülbe sugárzó fájdalom is jelentkezhet.

A beteg sok esetben nem is tud a mandulában képződött kövekről, mert azok nem okoztak jelentős panaszokat és maguktól távoztak – mondja Augusztinovicz doktornő. Vannak, akik otthoni praktikákkal is sikeresen kezelik a problémát, ilyenkor a sós vizes gargalizálás segíthet. Ha a kövek nehezen hozzáférhető helyen alakulnak ki, és a beteg számára zavaró tüneteket okoznak, akkor helyi érzéstelenítésben végzett, kisebb sebészeti beavatkozás segíthet megszabadulni tőlük. Visszatérő panaszok, ismétlődő mandulagyulladás esetén megfontolandó a mandulák műtéti úton történő eltávolítása.

www.fulorrgegekozpont.hu

Fehér fogak, friss lehelet – ime egy egyszerű trükk!
A mosoly, a fogak és a lehelet fontos részei az első benyomásnak. Éppen ezért érdemes tenni azért, hogy emiatt ne kelljen aggódnunk, amikor új ismerőssel találkozunk. Van segítség a pozitív összbenyomás megteremtéséhez!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.