Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A menopauza láthatatlan, de veszélyes tünete

A menopauza jól érzékelhető testi és lelki tünetei mellett, néhány láthatatlan tünettel is számolniuk kell a változókorba lépő vagy már ott járó nőknek. A hormonális hatások változása miatt ugyanis ebben az időszakban fokozottabban megemelkedhet a koleszterinszint.

Ma még meglehetősen kevés változókorú nő tudja, hogy a menstruációs ciklus szabálytalanná válásakor majd megszűnésekor nem csak a test formájának átalakulásával, hirtelen jött hangulatváltozásokkal, hőhullámokkal, álmatlansággal, gyakori fejfájással vagy kimerültséggel kell számolni.

A leginkább érzékelhető tünetek mellett ugyanis felléphet egy észrevehetetlen, ám annál ártalmasabb, később komoly betegségek kialakulásáért felelős kockázati tényező: a magas koleszterinszint. A menopauza idején bekövetkező zsíranyagcsere változások elsődlegesen az ártó, tehát az LDL-koleszterinszint emelkedését, és a hasznos, azaz a HDL-koleszterinszint csökkenését idézhetik elő.

A magas koleszterinszint pedig a keringési rendszer megbetegedését kiváltó érelmeszesedés kialakulását okozhatja. Míg a szív- és érrendszeri megbetegedéseket néhány évvel ezelőtt kizárólag a középkorú férfiak betegségének tekintették, ma már bizonyított, hogy jóval több nőt érintenek, mint férfit. Ráadásul a nők panaszai mások, mint a férfiaké: az infarktusra jellemző szorító mellkasi fájdalom helyett ők inkább gyengeségre, levertségre panaszkodnak, vagy éppen semmilyen tünetük nincs.

Tünetek nélkül hogyan lehet mégis mindezt megelőzni?

A koleszterinszint változásának rendszeres nyomon követése a változókorban (is) az egyik legfontosabb lépés.

 Ha a szűrés alkalmával kiderül, hogy magas a koleszterinszintünk, konzultáljunk háziorvosunkkal, nőgyógyászunkkal és esetleg dietetikussal, ám odafigyeléssel és tudatossággal is tehetünk ellene. Az esetlegesen kialakult magas koleszterinszint csökkentéséért változtassunk életmódunkon, táplálkozzunk változatosan és kiegyensúlyozottan, végezzünk valamilyen testmozgást napi fél órában, és fordítsunk több figyelmet lelki változásainkra is.  


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.