Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A meredélymegmászásról és a "kváziimákról"

Nem is tudom pontosan, mihez vagy kihez fohászkodom. Nincs megszólítottja a "kváziimának", amit valami rajtam kívül- vagy felülállónak címzek. Tulajdonképpen "csak" az emberbe plántált hinni vágyás hajt eget vizslatni.

Van egy privát szertartásom, amit a fontosabb megmérettetések előtti nap éjszakáján szoktam gyakorolni: az égbámulás. Ha becsuktam minden füzetet és könyvet, tehát ha végeztem a sikerhez vezető út "Segíts magadon!" részével, akkor jöhet a nagy sötétségbe meredés. Neveltetésemből és annak eredményét megerősítő saját hitemből, pontosabban hitetlenségemből kifolyólag ilyenkor nem Istent kérlelem, hogy segítsen meg Ő is.

Nem is tudom pontosan, mihez vagy kihez fohászkodom. Nincs megszólítottja a "kváziimának", amit valami rajtam kívül- vagy felülállónak címzek. Ilyenkor azt érzem, hogy a dolog kimenetele innentől nem rajtam múlik, én minden tőlem telhetőt megtettem, hogy elérjem, amit akarok. Tulajdonképpen "csak" az emberbe plántált hinni vágyás hajt eget vizslatni.

Ha sikerül, amit elterveztem, akkor úgy érzem, jó úton járok - a magam útját járom, így Coelhót idézve az egész mindenség mellém állt, hogy elérjem a célom. Mégis ilyenkor gyakran erőt vesz rajtam a "kanbánat", az a jelenség, ami akkor tör rá az emberre, ha sokáig nagyon akar valamit, majd amikor eléri, hirtelen nem találja azt az időközben eufórikussá misztifikált örömöt, amit a sikernek kéne kiváltania.

Ilyenkor gyorsan találnom kell egy másik csúcsot, amit megmászhatok, hiszen Marquezt idézve az igazi boldogság magából a meredélymegmászásból származik, nem a csúcs eléréséből.

Nem is az az igazán nehéz, hogy a kitűzött célt megvalósítsam, hanem, hogy mindig találjak újat. A nagy cél voltaképpen nem egy hegy, hanem maga a mászás aktusa.        

Ebből tudok megnyugvást kovácsolni, ha valami nem sikerül. Ha többedik nekifutásra sem jön össze valami, akkor felvetődik a gondolat, hogy nem is biztos, hogy valójában sikerülnie kell. 

Hiszek valamiben, de nem tudom pontosan megmondani, hogy mi is az. De talán nem is ez a lényeg. 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.