Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A" MindenTudás" után itt a "MindenTanulás"!

Bár sokan azért részesítik előnyben a tanulás formális vállfaját, mert a kurzus befejeztével államilag elismert oklevelet kapnak, a MindenTanulásban megszólaló Mayer József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa szerint hiba lebecsülni a más jellegű képzéseket.

Ott vannak például azok a tanfolyamok, amik abban segítenek, hogy minden korosztály jobban boldoguljon a való életben. Emlékezzünk csak a "Kattints rá, Nagyi" programra, mely az idősebbeket tanítja internetezni, de részt vehetünk e-ügyintézés vagy önkifejezés tréningen is, amik szintén ahhoz járulnak hozzá, hogy hatékonyabban végezzünk bizonyos tevékenységeket. Bár a nem-formális tanulás végén nem kapunk diplomát, az oktatók és a résztvevők véleménye alapján tudást annál inkább.

Azoknak, akinek még a nem-formális tanulás is túl kötöttnek tűnik, marad az élet, mint a tanulás színtere. Bár nincs klasszikus értelemben vett oktatónk, mégis nap mint nap kerülhetünk olyan helyzetekbe, melyek új képességekkel, kompetenciákkal ruháznak fel bennünket. A csapatsport vagy az egyesületi munka például az együttműködési készségünket javítja, mely dr. Szigeti Tóth János, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke szerint egyébként is "hiánycikknek" számít Magyarországon. Fontos még kiemelni a baráti beszélgetések személyiség- és tudásfejlesztő mivoltát is, főleg ha miután hazaértünk, az újonnan szerzett információinkat az internet segítségével ki is egészítjük, azokat összefüggésbe helyezzük.

A nem-formális és az informális tanulás hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az Európai Unió kiadott egy olyan memorandumot, melyben arra ösztökéli tagországait, hogy népszerűsítse ezeket a tanulási módszereket. Tanulni tehát nem csak iskolában lehet, tanfolyamok és élethelyzetek sora áll a rendelkezésünkre, hogy képezzük, fejlesszük magunkat. Egy egész életen át.

A MindenTanulás című ismeretterjesztő sorozat a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet és az Akadémiai Tudás-Média Zrt. közreműködésével jött létre. A televíziós műsor célja, melyet minden kedden és csütörtökön vetít a Duna Televízió I-es és II-es csatornája, az élethosszig tartó tanulással, felnőttképzéssel, szakképzéssel kapcsolatos területek érdekességeinek és lehetőségeinek bemutatása és népszerűsítése.

A műsorban megszólaló szakértők szerint nincs igazuk azoknak sem, akik a tévénézést semmittevésnek bélyegzik, hisz a készülék érdekes és szórakoztató módon okít, tájékoztat bennünket a legkülönbözőbb témákról a közélet eseményeitől kezdve a kultúrán át egészen a tudományig.

-k-


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.