Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A miniszter újra félrelép

A József Attila Színház sikerdarabja, A miniszter félrelép többéves szünet után újra látható lesz szeptember 1-jén és 2-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A szereplőknek nem jelentett problémát, hogy hosszú évekig nem játszották a darabot, néhány próba után ugyanúgy tudták a szöveget, mint régen.

A produkciót több mint 250 alkalommal láthatta a közönség a József Attila Színházban, a történetből készült filmnek pedig 700.000 nézője volt. Úgy tűnik, a darabot nem lehet megunni, mert most is hatalmas az érdeklődés iránta.

"Nagyon nagy öröm mindannyiunk számára, hogy ismét játszhatjuk A miniszter félrelép című darabot, hiszen hozzánőtt az összes szereplő szívéhez. Izgatottan várjuk a városmajori előadást, hiszen szabadtéren teljesen más szerepelni, mint kőszínházban. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan nagy siker lesz újra, mint régen volt. Ez ugyanis egy olyan vígjáték, amelyen mindenki sír. A nevetéstől" - mondja viccesen Koltai Róbert.

A szeptember elején tartandó két szabadtéri előadás után a József Attila Színház ismét műsorra tűzi a darabot. 2003 óta - akkor játszották legutóbb - ugyanis a közönség nagyon hiányolta a vígjátékot, így most a 2007-2008-as évadban újra láthatják a színházszerető nézők Kern Andrással, Koltai Róberttel, Fehér Annával, Vándor Évával, Besenczy Árpáddal, Kaszás Gézával és Szabó Évával. 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.