Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Nagy Könyv-szavazó show

Miért kell az irodalmat - s tágabb értelemben a művészetet - beszorítani egy szavazási procedúrába? Mintha hasonlítható lenne egy politikai, vagy civil szervezet legjobbjainak kikiáltott megválasztására.

Kezdetben, mikor az első beharangozókat láttam, még voltak illúzióim, s lelkesen azt mondtam: ez igen! Ma, amikor egyre kevesebbet olvasnak szépirodalmat az emberek - sajnos életkortól függetlenül - végre egy kellemes, vonzó megfogalmazású, hiteles embereket megszólaltató, ösztönző reklám!

Ám, ahogy haladt előre, s kiderült, hogy ez tulajdonképpen egy össznépi show műsor jellegű kampány, mely egy zaklatott szavazásba torkollott - már egyre kevésbé tetszett. Lehet azért, mert kialakult ízlésem van, sokat olvastam, s olvasok ma is, de ma már válogatok - mivel a klasszikusok széles tárházát végig olvastam ifjabb koromban. Ez a show azonban nem arra akar ösztökélni, hogy olvassanak az emberek többet, nem elégszik meg azzal, hogy valóban értékes irodalmi műveket ajánljon, nem ízlést szeretne formálni, hanem győzteseket akar kikiáltani. Immár csak tizenkettőt, a show nélkülözhetetlen elemeire hangszerelve.

De miért kell az irodalmat - s tágabb értelemben a művészetet - beszorítani egy szavazási procedúrába? Mintha hasonlítható lenne egy politikai, vagy civil szervezet legjobbjainak kikiáltott megválasztására. Lehet-e össznépi objektívitásról beszélni a művészet területén? S aki semmi mást nem olvas el, mind a győztes tizenkettőt, az már olvasott és művelt ember lesz? Miért nem lehet meghagyni a szubjektivitást, a szubjektum önálló véleményét és élményét? Miért pont az a tizenkettő, vagy száz a legjobb? Kinek? S kit érdekel, hogy hánynak? S azok, akik belementek a játékba, és szavaztak, azoknak most csalódottaknak kell lenniük, mert nekik nem az a száz, vagy tizenkettő a kedvencük? S, aki véletlenül abból a százból néhányat nem olvasott el, s a végső tizenkettő közül sem mindegyiket, de van több tucat másik kedvence, az most műveletlen?

Miről is szól tulajdonképpen most a történet? Egy össznépi, csatornacsalogató show-ról, vagy arról, hogy olvassanak többet az emberek?


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.