Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Nagy Könyv

Március 15.-én útjára indul az a játék, melyben kedvenc hazai illetve nagyvilági könyvünkre tehetjük le voksunkat.

Milyen szép is lenne mikor helyreáll a könyvek, az irodalom az olvasás, a magas kultúra iránti kereslet és igény megtépázott tekintélye, mikor ismét kedvelt és elismert szabadidős foglalkozás lehet az olvasás. Mikor emberek tömegei özönlik majd el a könyvtárakat, a könyvesboltokban pedig egymás kezéből kapkodjuk ki a világirodalom klasszikusait - mert hogy a kulturális tárcának és a Nemzeti Kulturális Alapprogramnak és a Magyar Televíziónak ezek lennének a vágyai, célja, a most indult A Nagy Könyv című országos játék életre hívásával.

 Az angol és német mintára kezdeményezett játék persze igazi XXI. Századi találmány, így a szórakoztatóipar eszközei közül is bátran merít. Lesz beszavazó-show, reklámkipp és cirkuszi produkció, míg végül egy csaknem háromnegyed esztendőn át tartó kampány végén, megtudjuk, vajon melyik Magyarország kedvenc regénye. A televízióban, mégpedig egyszerre mindkét csatornán, március 15.-én ismerkedhetünk meg a játék szabályaival. Ezt követően április 23-ig lehet Interneten és postán, illetve könyvtárakban, iskolákban, könyvesboltokban, művelődési intézményekben jelölni a szívünknek oly kedves könyveket, mégpedig külön-külön egy magyart és egy külföldit. Az így összeálló listából kerül majd ki Magyarország száz kedvence, legjobbja. Erről a lajstromról az érdeklődők szavazhatják majd be a nekik leginkább tetsző tizenkét művet a döntőbe. A nyerő tucatot egy június 11.-i tévéműsorban ismerheti meg a közönség.

 A verseny itt már véresen komoly lesz, hiszen a nyár folyamán elkészülnek a fentebb említett kampányfilmek, amelyek október havának végétől párban-kettesével mérkőznek meg a nőzők kegyeiért a képernyőn. A nyertes hat, december elején vív meg egymással. Innen már csak egy hármas jut tovább - egy a korábbi kiesők közül, vigaszágon. A mindent eldöntő végső adásra december 17.-én kerül sor, aznap este mindenki megtudhatja, melyik a nemzet kedvenc regénye.

 És hogy miért is van erre az egészre szükség? Tehetném fel a naiv kérdést, hiszen nemcsak a rendszeresen olvasó felnőttek száma csökken drámaian az utóbbi évtizedekben, hanem azon gyerekeké is, akik kedvelt szabadidős tevékenységként az olvasást tartják. Ma ezer gyerekből három szereti bújni a könyveket - csoda e hát, ha a magyar diákok a sereghajtók között végeznek a nemzetközi olvasásértési felméréseken?...

Az angolok kedvenc könyve, csak úgy mint a németeké a Gyűrűk Ura lett Tolkientől.

A németeknél másodikként a Biblia végzett.

Móritz Mátyás


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.