A NŐI SZÍVEKRE JOBBAN KELL FIGYELNI
A statisztika szerint több nő hal meg infarktusban, mint férfi
Évek óta ismert tény, hogy több nő hal meg infarktusban, mint férfi. A köztudatban ennek ellenére még mindig az él, hogy a szívinfarktus kifejezetten az erősebbik nemet érintő betegség.
Az emberek többsége úgy tekint a szívrohamra, mint egy végzetszerű, elkerülhetetlen eseményre, ráadásul nálunk az sem közismert, hogy a nők nagyobb számban halnak meg szívproblémák miatt. Tény, hogy amíg a férfiak durván 50%-a, addig a nők 56%-a szenved el szív és érrendszeri eredetű halálozást.
„A nőknél az esetek többségében az első tünet rögtön az infarktus maga. Ilyenkor nincsenek könnyen felismerhető megelőző és figyelmeztető jelzések, az akár hetekkel-hónapokkal korábban jelentkező szívtájéki szorító-nyomó és esetenként a felkarba is kisugárzó fájdalom, fulladás-vagy ájulásérzet.” – nyilatkozta Dr. Benczúr Béla „A női szívroham nemcsak klinikai értelemben különbözik, hanem felismerésében is.” – tette hozzá a szolnoki Hetényi Géza Kórház kardiológusa.
Fontos, hogy a lehető leghamarább felismerjük azokat az előjeleket, amelyek jellemzői egy szívinfarktusnak, de a nőknél ez gyakran nem is olyan egyszerű. A amerikai National Institutes of Health (NIH) kutatásai szerint a nőknél jelentkező nem tipikus tünetek is előre jelezhetik az infarktust – akár egy hónappal azt megelőzően is! A betegek 43%-a például egyáltalán nem érzett mellkasi fájdalmat a szívroham előtt, de közben sem, pedig az orvosok továbbra is ezt értékelik a vezető tünetként mindkét nem esetében.
A tanulmányban vizsgált női betegek ugyanakkor a következő nem tipikus tünetekről számoltak be a szívrohamot megelőző időszakban:
- szokatlan kimerültség: 70%,
- alvászavar: 48%,
- szapora légzés: 42%,
- hányinger: 39%,
- szorongás: 35%
és a szívroham közben:
- szapora légzés: 58%,
- gyengeség: 55%,
- szokatlan kimerültség: 43%,
- hideg verejték: 39%,
- szédülés: 39%.
A tünetek hétköznapi volta miatt nem is diagnosztizálják magukat, „csak egy múló rosszullétnek” betudva az előjeleket.
Az érelmeszesedés mindkét nem esetében a szívinfarktus legfőbb oka, ám a női hormontermelés sokáig késlelteti ezt a folyamatot. A menopauza beköszöntével az ösztrogéntermelés drasztikusan lecsökken és számos élettani folyamat addigi egyensúlya megbomlik. Ekkor az érelmeszesedés folyamata sokkal gyorsabbá válik, mint a férfiaknál. A nőkre innentől kezdve kellene még nagyobb figyelmet fordítani.
„Ha egy férfi megéri az 55-60 évet, akkor már kicsit fellélegezhet, a nőknél viszont 45-50 körül kezdődik az igazán rizikós időszak” – mutatott rá a nemek közti különbségre Dr. Lannert Ágnes, a Medexpert Kft. alkalmazástechnikai specialistája. „Fokozódik az értónus, azaz a kiserek ellenállása, ezért a centrális vérnyomás is megemelkedik. Ezek vizsgálatára a legegyszerűbb az Arteriográf módszere, amely gyorsan és fájdalommentesen felméri az érrendszer állapotát.”
További információt a Medexpert Kft.-ről a www.medexpert.hu az Arteriográfról pedig a www.arteriograf.hu oldalakon talál.
Az Arteriográfról röviden
A magyar fejlesztésű, több mint 30 országban szabadalmaztatott Arteriográf mérési módszer és műszer néhány perces veszélytelen és fájdalommentes vizsgálattal, gyakorlatilag egy vérnyomásméréshez hasonló eljárással képes mérni az artériák állapotát jellemző élettani jellemzőket. Ezek a többi ismert klasszikus rizikófaktortól (életkor, nem, vérnyomás, koleszterin szint, dohányzás) függetlenül, megbízhatóan jelzik a tünetmentes páciensek szív- és érrendszeri állapotát és veszélyeztetettségét.
ÉLET-MÓD
A női szívroham nem figyelmeztet, az első tünet az infarktus
„Ilyenkor nincsenek könnyen felismerhető megelőző és figyelmeztető jelzések, az akár hetekkel-hónapokkal korábban jelentkező szívtájéki szorító-nyomó és esetenként a felkarba is kisugárzó fájdalom, fulladás-vagy ájulásérzet." - nyilatkozta Dr. Benczúr Béla „A női szívroham nemcsak klinikai értelemben különbözik, hanem felismerésében is." - tette hozzá a szolnoki Hetényi Géza Kórház kardiológusa.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak
Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.