Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A nyugtalan láb szindróma, mint betegség

Ritkán esik szó erről a betegségről, holott a statisztikák szerint a 30-79 éves népesség mintegy 10%-át érinti

A nyugtalan láb szindróma (RLS = Restless Legs Syndrome) egy olyan neurológiai betegség, amelyet ellenállhatatlan, az alsó végtag mozgatására irányuló kényszer jellemez, s amely gyakran társul kellemetlen, olykor kifejezetten fájdalmas érzéssel. Ez a betegség azonban - bár a vonatkozó statisztikák szerint a 30 és 79 év közötti lakosság 10%-át érintheti - még nem kellőképpen ismert, és ez megnehezíti a tünetek azonosítását és a betegség kezelését. Az érintettek valós aránya azonban még ennél is magasabb lehet, mert a betegséget gyakran félrediagnosztizálják. A betegség a nőket nagyobb gyakorisággal érinti, mint a férfiakat, de mindkét nem esetében elmondható, hogy az előfordulás esélye a kor előrehaladtával nő.

A betegségben szenvedők nehezen tudják körülírni, hogy mit is éreznek pontosan: általában szúró, viszkető, égető, a csontokban és a vénákban jelentkező fájdalomként írják le a tünetet. De ha meg is fogalmazzák maguknak a tüneteket, nincsenek tisztában azzal, hogy egy betegségről van szó, amely adott esetben kezelhető és gyógyítható.

A betegség jellemzője, hogy általában az esti órákban - pihenéskor, lefekvéskor - jelentkeznek vagy erősödnek a tünetek. A betegek jellemzően alvászavarral küszködnek: nehezen alszanak el, gyakran fölébrednek. A kialvatlanság súlyos nappali álmosságot okozhat, ami kihat a másnapi teljesítményre. A betegek nemcsak fizikailag szenvednek a betegségtől, hanem érzelmileg, lelkileg is megviseli őket, hiszen a tünetek összességében nagymértékben rontják az életminőségüket.

A 4  diagnosztikus alaptünet (mind a négynek jelen kell lennie a diagnózishoz)

 

  • A lábban tapasztalt kényelmetlen érzés, amely erős késztetést jelent a végtag mozgatására.
  • A kényelmetlen érzés a mozgatás hatására átmenetileg enyhül.
  • A tünetek nyugalmi állapotban - lefekvéskor, pihenéskor - fordulnak elő erőteljesebben.
  • A tünetek a nap folyamán egyre erősödnek, este pedig a legrosszabbak.

A megfelelő kezelés hatására a betegek képesek lesznek kényelmesen végigülni egy estét. Ugyanilyen fontos elem, hogy azzal a tudattal nézhetnek az éjszaka elé, hogy az alvásukat sem zavarja meg az ellenállhatatlan lábmozgatási kényszer. Az RLS betegségben szenvedők számára ez azt jelenti, hogy fokozatosan visszanyerik korábbi életminőségüket.

Sajnos, az orvostudomány számára még ismeretlen a betegség oka. A másodlagos RLS megbetegedések hátterében vashiány, végső stádiumban lévő vesebetegség, terhesség, cukorbetegség vagy Parkinson-kór is állhat, míg az elsődleges RLS megbetegedések 50%-a - az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelvében foglalt megállapítások szerint - genetikai eredetű.

Figyeljünk oda környezetünkben élőkre és magunkra! Amennyiben a nyugtalan láb szindróma betegség orvosok által definiált négy fő tünetét együttesen érzékeljük magunkon, vagy a környezetünkben lévő idős embereken, tanácsos orvoshoz fordulni, hogy a beteg mielőbb a megfelelő kezelésben részesülhessen.


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.