Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A pénz megöl minden szerelmet, akár sok, akár kevés!

Ha nem a szex ront el egy kapcsolatot, akkor biztosan a pénz. Aprócska vigasz lehet a szegényeknek, hogy ez független attól, mennyi van belőle: a lóvé mindig vitához vezet. Cikkünkben megpróbálunk rámutatni, melyek azok a trükkök, melyekkel megóvhatjuk szerelmünket.

Ha hazaállítunk egy méregdrága cipővel, a férjünk/párunk egészen biztosan frászt kap, hogy az megint mennyibe került, és különben is minek kellett, amikor van már három pár fekete cipőnk. Persze ő sem tökéletes, három nap múlva egészen biztosan szerez magának valami vadonatúj kütyüt, aminek mi nem látjuk semmi értelmét.

Ez egészen addig vicces, amíg humorral tudjuk kezelni, de súlyosabb esetekben a válás oka is lehet.  Pedig van megoldás még akkor is, ha a két fél látszólag teljesen máshogy vélekedik a pénzről. A lényeg, hogy nyíltan beszéljünk erről a kérdésről is, és a másik ismerje és elfogadja igényeinket, vágyainkat. 

Rendszeresen beszéljünk a pénzről! Soha nem késő elkezdeni, még akkor sem, ha már harminc éve házasságban élünk (bár akkor minden bizonnyal jól csinálunk valamit). Fontos, hogy amikor a pénzről beszélünk, mindketten nyugodtak, türelmesek legyünk. Le kell ülni, kutyafuttában nem lehet ilyn dolgokat elintézni. El kell mondanunk, hogyan vélekedünk mi a pénzről, hogy kezeltük azt gyerekként, mennyi zsebpénzt kaptunk, spóroltunk-e, mire költünk sokat. Vegyük számba a hiteleinket is, de azt is, amit a bankban tartunk biztonság esetére. 

Soha ne tegyük az összes pénzünket a közös számlára. Ez azért fontos, hogy mindenkinek meglegyen az az érzése, hogy ő egy független, önálló személyiség. A nők különösen hajlamosak elveszteni önmagukat egy kapcsolatban, olyan, mintha összeolvadnának partnerükkel. Ez csak ideig-óráig működik, de ha valamennyit megtartanak szuverenitásukból, kisebb az esély rá, hogy baj lesz.

Legyen egy rendszerünk a közös költségek kifizetésére. Mindkét fél írja fel, mit gondol, mik tartoznak a közös költségek kategóriájába. Ezek lehetnek lakással kapcsolatos kiadások, vásárlás, megtakarítás. Ezek után össze lehet olvasztani a listákat, de csak olyan költségeket vállaljunk be, amiket megengedhetünk magunknak. A többi maradjon külön költség.

Ne féljünk szakértő segítségét kérni. Ez lehet egy pénzügyi tanácsadó, de ha már gondokat okoz a pénz a kapcsolatban, akkor egy terapeuta is. Ha nem tudunk aludni a pénz miatt, akkor már érdemes elgondolkodni.

Gondolkodjunk el a házassági szerződésen. A párok nemigen szeretnek ilyen szerződést kötni, ezért mindenkinek magának kell eldöntenie, ragaszkodik-e hozzá, vagy sem. Ha nagyobb biztonságban érezzük magunkat így, akkor mindenképpen készíttessük el a nagy igen előtt.

Forrás: oprah.com alapján


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.