Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A pénz nem boldogít!

Régóta ismert a mondás, miszerint a pénz nem boldogít. Az amerikai Princeton Egyetem kutatói most tudományos elemzéssel támasztotta alá a régi bölcsességet.

A jólét meghatározása valójában igen nehéz, hiszen nem csupán az anyagi javakat, hanem többek között saját magunk és családunk egészségét vagy a szabadidő mennyiségét is bele kell számítani. A kutatók vizsgálatukhoz új módszert dolgoztak ki, amit ők 'nap rekonstrukciós módszer' - nek neveztek el, utalva arra, hogy vizsgálati alanyaikat arra kérték, előző napjukat írják le és értékeljék azt egy szubjektív skálán. A felméréseket kétszer is elvégezték, összesen mintegy 1700 nőt kérdeztek meg. Kiegészítő kérdésként az alanyoktól megkérdezték a véleményüket a tehetősebbek életéről. Egy másik felmérés segítségével azt is kielemezték, hogy a különböző jövedelmű férfiak mivel töltik a szabadidejüket.

Azok a nők, akik egy évben csak 20 ezer dollárt kerestek, úgy gondolták, hogy ők mintegy harmadával több időben rosszkedvűek egy évben, mint azok, akik 100 ezer dollárt keresnek. Érdekes eredmény volt, hogy a szubjektív beszámolók alapján ez az időszak csak 12 százalék, azaz akik kevesebbet keresnek, csak kevéssel több időt búsonganak emiatt, mint a tehetősebbek. Még meglepőbb volt, hogy az évi 100 ezer dollárt kereső férfiak csak idejük 20 százalékát fordítják valamiféle lazításra, szemben a 20 ezret keresők 35 százalékéval. A nőknél közel hasonló arányokat figyeltek meg a kutatók.

'Az csupán hiedelem, hogy a magasabb jövedelem jobb kedélyre hangolja az életünket. Akik sokat keresnek, relatíve elégedettek, de nem boldogabbak, mint a szegények, mert az életük stresszesebb és kevesebb szabadidejük van. Noha a kapcsolat a jövedelem és a megelégedettség-érzés közötti kapcsolat igen gyenge, mégis sokan vállalnak többletmunkát, feláldozva ezzel a családban vagy baráti társaságban eltöltött időt' - összegezték tudományos közleményükben kutatásaik eredményét Alan B. Krueger és Daniel Kahneman professzorok.

Forrás: www.medipress.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.