Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A rejtélyes szédülés okai!

A vertigo, azaz a szédülés, leggyakrabban belső-fül problémákra vezethető vissza, a sokszor ezzel az okkal nem magyarázható szédülés gyakran éveken keresztül is fejtörést okoz az orvosoknak.

Dr. Jeffrey Staab, a Pennsylvania Orvosi Egyetem kutatója és kollégái szerint azok a betegek, akiknek krónikus meghatározhatatlan eredetű szédülése, egyensúly vesztés érzése vagy utazáskor jelentkező túlérzékenysége van, a tüneteit fokozhatják az olyan összetett vizuális ingerek, mint például a sétálás egy tömött bevásárlóközpontban, vagy autóvezetés esőben.

A vizsgálat során 345, 15 és 89 év közötti férfit és nőt kérdeztek ki, akik már legalább három hónapja szenvedtek ismeretlen eredetű szédüléstől. A résztvevők több specialista által végzett vizsgálaton vett részt, egészen a pontos diagnózis megállapításáig. A vizsgálat során a kutatók betekintést nyerhettek a krónikus szédülést előidéző és mérséklő folyamatokba.

A szerzők szerint a betegtörténet alapos kikérdezése sokat segíthet a diagnózisban, például:

  • a migrénes eredetű szédülés gyakran társul hányingerrel vagy hányással
  • a szorongóknál gyakran felismerhető a félelem és az aggódás
  • a vegetatív idegrendszeri problémákkal küzdők hajlamosak szédülni, amikor megerőltetik magukat

Végül a résztvevők majdnem 60 százalékánál találtak szorongásos rendellenességeket, míg 40 százalékuknál valamilyen központi idegrendszeri problémát diagnosztizáltak. A betegek kétharmadánál valamilyen egészségügyi probléma kapcsán jelentkeztek először a tünetek, míg egyharmaduknál szorongás volt a kiváltó ok.

Az esetek 17 százalékában volt migrén a szédülés hátterében, és a migrénben szenvedők többsége gyakran orvosilag is jelentős mértékben szorong. A traumás agy sérülés az esetek 15 százalékáért tehető felelőssé, és vegetatív idegrendszeri probléma az esetek 7 százalékában volt jelen.

A vizsgálat eredményeit az Achives of Otolaryngology, Head & Neck Surgery februári számában publikálták.

Forrás: medipress.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.