Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A sajtó képviselőihez szól Demcsák Mária

Nem véletlenül küldtem szét a médiumoknak azokat a kérdéseket, melyeket a Magyar Nemzet újságírója tett fel nekem, Demcsák Máriának, a Piac és Profit üzleti magazin főszerkesztőjének. S természetesen személyem azért lett olyan érdekes, mert Demcsák Zsuzsa kormányszóvivő-jelölt anyja vagyok.

A kérdéseket és az arra adott válaszokat szétküldtem a sajtónak, hogy mindenkinek legyen  lehetősége pontosan átlátni, hogyan működik a Magyar Nemzetnél az újságírás. S nem utolsósorban azért, hogy végre belássuk, saját szakmánknak és az egész ország közhangulatának, gondolat szennyezettségi állapotának ártunk, ha készpénzként, hiteles információként fogadva, automatikusan idézzük, szólunk róla, utána járunk a Magyar Nemzetben megjelenteknek.

A felelősség a mienk, tisztelt média! Hogyan leszünk az eszköze, s egyben emberek sorsának megrontója, üzleti érdekeltségek széttörésének elindítója, ha ilyen, egyértelműen hiteltelen, etikátlan újságírói eszközökkel dolgozó média után megyünk.

Ezzel ugyanis csak a mögöttük álló politikai erők törekvéseit szolgáljuk. Nevezetesen: mindig arról beszélünk, s olyan megközelítésből, amit és amilyenből ők akarják. Így irányítják a teljes médiát. Nem csak a sajátjukét.

A Magyar Nemzet cikkéhez

A lap által a 2007. március 24. számban leírtak, s azokban lévő csúsztatások, melyek azután már állításokban, tényekben rögzültek, önmagukért beszélnek.  Érdemes összevetni, mennyiben dolgozták bele a cikkbe a nyilatkozatomat, s vajon a kérdéseikből, így utólag, meg lehetett-e az interjúalanynak tudni, milyen információk vannak a birtokukban?

A válaszaim mellékesek voltak a cikkíró számára, aki eldöntötte, bármit mondok, Ács László állításainak hisz. Hisz az volt a szándéka, hogy ürügyet találjon a besározásomra. Kérdései, melyeket nekem feltett,  csak a látszat keltésére szolgált.

S ítélkezett is azonnal.

1. Már az alcímben van egy jelző: "a szóvivőjelölt édesanyja egy jól prosperáló lap átjátszásában segédkezett"- tehát  állítja, tisztességtelen, bűnös cselekedetet hajtottam végre.

2. "(...)írta Demcsák Mária, akinek egyik volt cégtársa azt állítja, 1997-ben törvénytelen módon értékesítette a Piac és Profit kiadói jogát saját érdekkörének"- tehát állítja, törvénytelenséget követtem el.

3. Ez az egykori cégtárs rendőrségi feljelentést fontolgat. Tehát sugallja: bűntettes vagyok.

Már előző nap, a Hír Tv-s bemocskolásom kapcsán leszögeztem az Ács László állításaival ellentétes tényeket.

A Piac és Profit mindig is a lapkészítő csapat know-how-ja volt. Köztük az enyém.

Ács László sem ügyvezetőtársam, sem a szóban forgó kft. tulajdonosa nem volt az alatt a három hónap alatt, míg a Piac és Profit újonnan induló magazinunkat az Exkluzív kft, befektetőként felvállalta. A tulajdonosoknak azonban az ígéretekkel ellentétben egy fillérje nem volt.

A harmadik lapszám kiadása már ellehetetlenült. Addigra már 12 millió forintnyi adósság halmozódott fel.

Az új befektető átvállalta a teljes adósságot, valamint kifizetett az Exkluzív kft-nek 2 millió forint vételárat, valamint nem tartott igényt az addigi terjesztési és hirdetési bevételekre, Viszont az előfizetők felé átvállalta a teljesítést.

A lappal kapcsolatos minden ügylet törvényes volt, a GT előírásainak megfelelt, Törvényesen bejegyzett, engedélyekkel rendelkezik.

Egy induló, új lapnak még nincs értéke.  Sem 2, sem 20 millió forint nem értékelhető árként. Egy bevezetett lapnak már van értéke és ára. A 10 év után is jól működő lapunk, úgy látszik már vonzó és irigylésre méltó.

Rólunk mindent lehet tudni. Ács László úrról pedig még mindig nem tudom, milyen minőségben lép fel és miért ellenünk. S miért nem ment el a rendőrségre vagy a bíróságra az elmúlt 10 év alatt. De a Hír Tv-be odaért.

Többet erről az ügyről nem vagyok hajlandó nyilatkozni. Lezártnak tekintem a magunk részéről.

Demcsák Mária

főszerkesztő

Piac és Profit.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.