Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A siker nem örökölhető

Hallgattam az egyik kereskedelmi rádió reggeli adását, és pár mondat ütötte meg a fülemet. A sikerről, a gazdagságról volt benne szó. Nem hiszem, hogy csupán anyagilag lenne mérhető a siker, bár vitathatatlan, hogy fontos része. Majd a következőt mondta a műsorvezető: "ahhoz, hogy valaki milliomos legyen, két dolog kell, szerencse, és hogy jó helyre szülessen az ember. Tessék?!

Aki nem eleve gazdagnak születik, az tegyen is le arról, hogy valamit megteremtsen? Ez a szemlélet engem mérhetetlenül felháborít, egyrészt, mert a valóságtartalma igen csekély, hiszen minden országban megfigyelhető, hogy akik gazdagságot halmoztak fel, azoknak túlnyomó többsége ezt egy generáción belül tette, tehát nem örökölte, hanem megteremtette.

Másrészt, egy olyan ember, akinek egy adott területen nincs semmilyen tapasztalata, honnan meríti a bátorságot, hogy ezt nyilvánosság előtt kijelentse, kvázi népokítóként?! Miért akarja elvenni az emberektől azt az álmot, hogy kezdjenek valamit az életükkel, hogy célokat tűzzenek ki és küzdjenek is érte?

Mert hiszen ha a meggazdagodás útja a szerencsén és a jó helyre születésen múlik, akkor arra nincsen semmi befolyásunk.
Akkor nem is érdemes érte tenni. Hozzáteszem, ahhoz, hogy valaki boldogan élje le az életét, nem kell milliomosnak lenni, mindenkinek van egy anyagi szint, amikor, már elégedettnek mondhatja magát. És ez persze folyamatosan növekedhet is.

Ami nagyon fontos, hinnünk kell, hogy ez nagyrészt rajtunk múlik. Persze vannak bizonyos körülmények, amik ezt befolyásolják, és ha valaki jól értelmezi a szerencse fogalmát, akkor még azt is elfogadom. Én egy nagyon jó definíciónak tartom a következőt: a szerencse egy sarok, ahol a lehetőség találkozik a felkészültséggel.

Egyértelmű, hogy amikor egy jó lehetőség elénk vetődik, akkor kell még hozzá egy ember, aki ezt meglátja és lát benne fantáziát, majd cselekszik. Az összes találmány, üzleti siker innen indul ki. Nagyon sok csírájában elhalt ötlet óriási siker lehetne, ha valaki élne a lehetőséggel. Persze, ha él is vele, akkor a siker csúcspontján ő is meg fogja kapni, hogy szerencséje volt. Pedig csak kockáztatott, küzdött és sikert aratott.

Olyan jó lenne, ha mindenki megtalálná azt a tálentumot, belső erőt, amivel megajándékozta a sors, vagy a teremtő, ahogy tetszik és azzal kezdene valami nagy dolgot. És szebbé tenné az életét, a környezetét, így a világot is, mert hiszem azt, hogy nem véletlenül születtünk erre a bolygóra. Sok tennivalónk van és sok siker is várhat ránk. Csak ki kell aknázni!

Kreutz Zsolt
Willtord Magyarország


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.