Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A sok munka árt a szexuális életnek

Ötből egy amerikai elvesztette érdeklődését a szex iránt, és nem azért, mert fáj a fejük - derült ki egy hétfőn közzétett kutatásból. A Nemzeti Alvás Alapítvány szerint a libidó elvesztésének hátterében a túl sok munka és túlóra miatti alváshiány áll.

"A hosszabb munkanapok, illetve az internetnek és más technológiáknak hála megjelenő egyre több munkalehetőség miatt egyre kevesebbet alszanak az amerikaiak" - nyilatkozta Darrel Drobnich, a Nemzeti Alvás Alapítvány vezetője. "Közel 50 millió amerikai szenved krónikus alvásproblémáktól, olyan rendellenességektől melyek a munkájukra, a kapcsolataikra és az utak biztonságára is kihatnak" - mondta Drobnich.

Kutatásuk szerint az amerikaiak egy harmada (36 százaléka) már aludt el a volánnál, és közel két harmaduknak vannak alvásproblémáik, például felébrednek az éjszaka közepén, vagy nehezen tudnak elaludni. A kutatás azt mutatta, hogy az amerikaiak átlagosan hat órát és 40 percet, azaz kevesebb mint hét órát alszanak. "Kutatások szerint a rendszeresen elégtelen (hét illetve nyolc óránál kevesebb) alvás hosszan tartó változásokat idéz elő az ember nappali gondolkodási képességében és életműködésében" - állítja Thomas Balkin, az Alapítvány igazgató-helyettese.

Az amerikaiak alváshiányának egyik oka az, hogy túl sok időt töltenek a munkahelyen, illetve az odautazással. Az amerikaiak egyharmada 10 órát vagy többet dolgozik naponta, egy ötödük pedig még 10 órát dolgozik otthonról. Az átlagos utazási idő háromnegyed óra. A műszakokban dolgozóknál (70 százalékuk férfi) a legrosszabb a helyzet. Egyharmaduk alszik hat óránál kevesebbet hétköznap éjszaka, 48 százalékuk vezetett már álmosan és minden negyediknek sínyli meg ezt a szexuális élete.

"Az elégtelen alvás következményei messzemenők, az amerikaiak ezzel a termékenységüket, a biztonságukat, az egészségüket és a kapcsolataikat is veszélyeztetik." - állítja Drobnich.A kutatás során ezer amerikait kérdeztek meg. 

Copyright AFP, 2008 / Translation www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.