Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A szex mindenre gyógyszer

Partnere türelmetlenül áll az ágy előtt, és ön képtelen a szorgos méhecskéből és anyából erotikára váltani? Adunk néhány hasznosítható ötletet:

"Károly ma ugyanolyan heves, mint akkor, amikor először voltunk együtt" - meséli egy 37 éves kétgyermekes anya, majd hozzáteszi: "Engem a nemi kapcsolat undorít. Csak szeretkezés közben követem az idő múlását, és várom, hogy minél előbb túl legyek rajta. Pedig korábban hetente négyszer is szeretkeztünk, most pedig jó, ha havonta kétszer rákényszerítem magam. A szexet olyasminek tartom, amit el kell végeznem, hogy kihúzhassam teendőim listájáról."

Önnek is ez a véleménye? Inkább főz, takarít, a gyerekkel foglalkozik? Hibát követ el. Bár a nők sokkal könnyebben mondanak le a nemi aktusról, mégis azt tanácsolják a szakemberek: ne tegyék!

 Soha ne mondja, hogy fáradt. Világos, hogy egy nehéz nap után szívesebben hunyná le a szemét akár már kilenc órakor. Próbáljon meg az erotikára más szemszögből tekinteni. Sok nő azt hiszi, hogy a nemi vágy és étvágy az élet természetes része. Ha nem jelentkezik, betegnek érzi magát. Tévedés. A dolog nem olyan egyszerű. A szexuális étvágyat ki kell fejleszteni, majd pedig ápolni kell. Az együttlétre meg kell találni az időt. Ha elfojtja nemi vágyát, az fokozatosan kiveszik, elsorvad. A nemi együttlétet tekintse kapcsolatuk betetőzésének.  

- Ne szégyellje magát, beszélje meg partnerével erotikus vágyait, álmait. Ne csak a partnere, hanem saját maga miatt is keresse az együttlétet. Tudatosítsa: az orgazmus önért van, és hatása óriási. Téved, aki azt hiszi, hogy erőt és energiát von el a szeretkezés. Ellenkezőleg, energiával tölti fel, és enyhíti a belső feszültséget. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is összekapcsolja a szeretett lénnyel.

- A szex kitűnő szépségápoló szer. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy szeretkezéskor a test sok női nemi hormont, ösztrogént termel, mely a haj szép fényes lesz, és a bőr pedig bársonyos. A szenvedélyes szex csökkenti a kiütések és bőrfoltok kialakulásának esélyét, mert az izzadás kitisztítja a pórusokat.

- Migrén és depresszió esetén soha ne hagyja ki a szeretkezést, ugyanis enyhíti a fejfájást, és a vérbe boldogsághormon kerül, ami jó hangulatot teremt. Az sem utolsó szempont, hogy szex közben sok kalóriát veszít. Az erotikára úgy is tekinthet, mint rendszeres sportra. Hányszor nem volt kedve edzeni, de utána már nagyszerűen érezte magát. Hasonló a helyzet a szeretkezéssel is.

Bevált trükkök :

- Képzelje el, hogy az életben utoljára szeretkezik. Tapasztalni fogja a hatást.

-  Néhány percig nézze, ahogyan partnere vetkőzik.

-  A régi, kinyúlt pizsamát dugja az ágy alá, s feküdjön ruha nélkül az ágyba.

-  A szeretkezést nem kell mindig estére időzíteni. Ha van kedve, bármikor ölelje át partnerét.

Ha még mindig nem talál a szeretkezésben örömet és szórakozást, akkor gondoljon arra, hogy utána milyen jól fogja magát érezni, jobban fog aludni, és kapcsolatuk is jobban fog működni. 

Forrás: ujszo                         


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.