Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A szexuális vágy igazsága

„A szexuális vágy lényegében a fiatal testek felé irányul, és a fiatal lányok vonzereje iránt megnyilvánuló kereslet hatalmas növekedése valójában a normálishoz való visszatérést jelentette, a vágy igazságához való visszatérést, mint ahogy egy abnormális tőzsdei áremelkedés után az árak is visszatérnek a maguk igazságához.” – Michel Houellebecq Elemi részecskék című regényében.

Az Elemi részecskék – amiről egyik méltatója azt írta, hogy ez az európai Psychó -, napjainkban játszódik, sőt a holnapjainkban, lévén, hogy a regény valamikor a XXI. század utolsó harmadában fejeződik be. Ami pedig az Amerikai Psycho-hoz való hasonlatosságát illeti van benne valami, mert lapjait átszövi a szexualitásról való elmélkedés, illetve ne csak elmélkedés, hanem gyakorlatoskodás, még ha hiányoznak belőle is a psycho brutális vonulatai. Amúgy nem véletlen, hogy mostanság se szeri se száma a szexualitást célba vevő irodalmi munkáknak.

A felszabadulás korát éljük, azt a kort, amikor a civilizáció kétezer éves tabukat feszeget, és kezdi tudomásul venni, hogy deréktól lefelé is emberek vagyunk. S önmagunk vállalása az egész ember vállalását jelenti.

A regény két főszereplője, egy testvérpár homlokegyenest ellenkező stílusú életén keresztül voltaképp bepillantást kap az olvasó a boldogságkeresés két lehetséges világába, s mert akarva-akaratlan a boldogság elemi igényünk, a könyv – a jó könyv – ezt az elemi igényt elemi erővel mutatja be. De nem ezért Elemi részecskék a címe. Hogy miért azt nem árulnám el, de igazság szerint nem perdöntő a regény egésze szempontjából.
Elégedjünk meg azzal, hogy értékes, tanulságos és bizony keserű igazságokat kapunk kézhez, köztük a vágy igazságát is.

R.G.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.