Mindig így történik: a nagy szabadság korában csak önmegtartóztatással lehet feltűnő, a tömegből kitűnő, "egyetlen és egyedi" az ember. S valóban, valljuk meg őszintén: nem épp erre, az eredetiségre vágyunk mindennél jobban ebben a tömeggyártáson alapuló világban?
Miközben a házasság előtti szexuális kapcsolat mára már elfogadott, sőt a jó párválasztás zálogaként tűnik fel előttünk, Amerikából új mozgalom indult el. Fiatalok tömegei fogadkoznak, hogy házasságig önmegtartóztatóan élnek, akik pedig erről már lekéstek, "második szüzességi" fogadalmat tesznek.
Másrészt azonban, miközben valljuk, hogy igenis jogunk van akárhány férfit kipróbálni, azért néha támadnak romatikus gondoltaink, melyek az ellenkező irányba húznának: az első alkalom esetleg csalódás volt, s eszünkbe jut, talán jobb lett volna várni arra, akit igazán szeretünk. Mindenesetre ott kísért a modern lányban is a nagy Ő, akiért azt a bizonyos megismételhetetlent szerettük volna feláldozni, mikor még hittünk az egészben...
És persze a szűzi fogadalom, ha szigorúan vesszük a vallás szavát - lásd pl. a Kóser szex c. könyvet - a férfiakra is vonatkozik. Ekkor pedig elgondolkodtató az is, vajon nem jobb-e úgy kitárulkozni valakinek, kiadni testünk-lekünk legintimebb kincseit, hogy tudjuk: nem méri őket össze senkiével. Nem hasonlítgat másokhoz. Mert "egyetlen és egyedi" vagyok számára és ő nekem.
DDL
