Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A szűzi fogadalom újból érték lehet?

Fiatalok tömegei fogadnak önmegtartóztatást a házasságig, akik pedig erről már lekéstek, "második szüzességi" fogadalmat tesznek. Végülis soha nem lehet késő.

Mindig így történik: a nagy szabadság korában csak önmegtartóztatással lehet feltűnő, a tömegből kitűnő, "egyetlen és egyedi" az ember. S valóban, valljuk meg őszintén: nem épp erre, az eredetiségre vágyunk mindennél jobban ebben a tömeggyártáson alapuló világban?

Miközben a házasság előtti szexuális kapcsolat mára már elfogadott, sőt a jó párválasztás zálogaként tűnik fel előttünk, Amerikából új mozgalom indult el. Fiatalok tömegei fogadkoznak, hogy házasságig önmegtartóztatóan élnek, akik pedig erről már lekéstek, "második szüzességi" fogadalmat tesznek.

A mai lányok kettős érzelmekkel küzdenek a szüzességgel kapcsolatban. Egyrészt a fogamzásgátló tabletták és egyéb, betegségek ellen is védelmet nyújtó eszközök feltalálása végett vetett a szüzesség divatjának, s azóta a szex mint próbakő szerepel a párok életében: ha itt nem illenek össze, azt jobb mielőbb tudni.

Másrészt azonban, miközben valljuk, hogy igenis jogunk van akárhány férfit kipróbálni, azért néha támadnak romatikus gondoltaink, melyek az ellenkező irányba húznának: az első alkalom esetleg csalódás volt, s eszünkbe jut, talán jobb lett volna várni arra, akit igazán szeretünk. Mindenesetre ott kísért a modern lányban is a nagy Ő, akiért azt a bizonyos megismételhetetlent szerettük volna feláldozni, mikor még hittünk az egészben...

És persze a szűzi fogadalom, ha szigorúan vesszük a vallás szavát - lásd pl. a Kóser szex c. könyvet - a férfiakra is vonatkozik. Ekkor pedig elgondolkodtató az is, vajon nem jobb-e úgy kitárulkozni valakinek, kiadni testünk-lekünk legintimebb kincseit, hogy tudjuk: nem méri őket össze senkiével. Nem hasonlítgat másokhoz. Mert "egyetlen és egyedi" vagyok számára és ő nekem.

DDL


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.