Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A tenyeredből azt is megtudhatod, mennyire vagy szexőrült...

Nem hazugság, hogy tenyerünk személyiségünk tükre! Ezt több évezrede tudja az emberiség, annak ellenére, hogy a tenyérjóslás az utóbbi időben bizony elvesztette a hitelét!

Nem is jósolni fogunk belőle, hanem inkább legfontosabb tulajdonságainkat derítjük ki! Vessen egy pillantást tenyerére! A bal kéz mutatja azt, milyen talentumokkal, képességekkel, lehetőségekkel, motivációval rendelkezünk, a jobb pedig megsúgja, mit tudunk ebből felhasználni.

Ha egy nőnek nagyobb mértékben kidomborodik a Vénusz-dombja, vagyis a hüvelykujj tövénél lévő kis kiemelkedés, az azt mutatja, hogy az illető életében nagyon fontos szerepet játszik a szexualitás, az érzékiség. Ha férfinél fordul elő ugyanez, akkor ő nagyon szereti a változatosságot, így nem biztos, hogy megfelelő férj lenne belőle.

Nézze meg a középső ujja alatti területet! Ha ez párnásabb és kidudorodik, akkor kiegyensúlyozott, rendkívül bölcs, nyugodt emberről van szó, ám ha a mellette lévő, ún. Jupiter-domb (a mutatóujj alatt) ilyen, akkor az illető híressé válhat, rendkívüli teljesítményekre képes, és még a szerencse is mellé pártol.

A kisujj alatti dombocska az értelmi képességeinkről árulkodik, ha ez kicsi, akkor valószínűleg megbízhatatlan, nem túl értelmes emberről van szó. Ha azonban nagy, az csakis nagy szellemi tevékenységről tesz tanúbizonyságot.

Az ujjak percei, illetve ezek tenyér felőli kidudorodása is sokat elárul. Krúdy Gyula a tenyérjóslással kapcsolatban például azt írja, hogy fentről a második perc nagyobb dombocskája arra utal, hogy az az ember sokat gondolkodik, elmélyülten tűnődik. Az alsó perc dombja pedig azt mutatja meg, mennyire vagyunk pontosak, pedánsak.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.