Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A vad szex mindenkinek kell!

A fiatalok, vagy a fiatal párok általában vadul szeretkeznek. Letépik egymás ruháit, mindegy, hol vannak, állandóan egymásnak esnek. Vadul, izzadtan, lihegve.

Mindegy, mennyi ideje van együtt két ember, mindenképpen szüksége van ilyen élményekre. Nem baj, ha nem túl gyakoriak az ilyen alkalmak, de semmiképpen nem szabad elfeledkezni róluk, hiszen a kapcsolat kezdeti varázsát hozhatják vissza. Nem csupán arra emlékezteti a feleket, milyen is volt régebben, de arra is, mi mindenre képesek együtt.   

Az emberek azzal nyugtatják magukat, hogy az igazi, vad szex csak a házasság előtt működik, de legalábbis csak a gyerekvállalás előtt. Pedig ez egy tévképzet, huszonöt év házasság után ugyanúgy egymásnak lehet esni, mint három hónap után.

Ki kell használni az olyan alkalmakat, amikor a gyerekek véletlenül nincsenek otthon. Ha a férj hazatér a munkából, nem szabad hagyni, hogy lehuppanjon a tévé elé, hanem forrón meg kell csókolni. És nem szabad megvárni, amíg megsül a hús, inkább érdemes arra a húsz percre kikapcsolni a sütőt. A lényeg a spontenaitás és a váratlan helyzetek.

Ez a fajta szex azért jellemző a fiatalokra, mert több bennük a nemtörődömség. Egy hosszabb kapcsolatban már igyekszik mindkét fél a másik kedvére tenni, és pontosan ezzel meg is öli a vágyat. Bizalom kell ahhoz is, hogy képesek legyünk csakis magunkra figyelni. Ez nem önzőség, csupán egy másfajta szeretkezés. Ne felejtsék el!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.