Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A vörösbor tágítja az ereket

A mérsékelt borfogyasztók halálozási mutatója is 30%-kal kisebb, mint az antialkoholistáké és a súlyos alkoholistáké.

A kevés alkoholt fogyasztók tovább élnek, mint azok, akik egyáltalán nem, vagy túl sokat isznak

Az ilyen kinyilatkoztatásokat azonban sokáig csak az italozó-kedv számlájára írták. Francia és amerikai orvosok kereken húsz évvel ezelőtt állapították meg, hogy minél rendszeresebben fogyaszt valaki kis mennyiségben bort, annál kisebb az esélye, hogy szívbetegségekben hal meg. Ezután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tíz évig tartó vizsgálatsorozata támasztotta alá, hogy a kis mennyiségű alkoholt fogyasztók tovább élnek, mint azok, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt, vagy épp ellenkezőleg, túlzásba viszik azt. A tudósok nemrégiben pontosabban megvizsgálták a "szőlőnedű" gyógyító hatását. Meglepő volt az eredmény: a vörösbor nem csak hangulatjavító hatású, de kimutathatóan védi a szív- és érrendszert, sőt semlegesít azokat a méreganyagokat és anyagcsere-maradványokat, amelyek sok megbetegedés okozói.

Egy korty jó bor sokféleképpen erősíti a szívet: az USA Nemzeti Szívintézete és más kutatók vizsgálatai azt bizonyították, hogy kis mennyiségű bor fogyasztása szabályozza a koleszterinszintet a káros koleszterin (LDL) arányát csökkenti, a pozitív koleszterinét (HDL) pedig majdnem megduplázza. Köztudott, hogy a magas koleszterinszint növeli az artériák elmeszesedését, az infarktus, illetve az agyvérzés miatt bekövetkező halál veszélyét.

Ugyancsak jót tesz a szívnek, hogy a vörösbor kitágítja és ellazítja az ereket, továbbá megakadályozza a vörösvértestek csomósodását. Ezáltal összességében javítja a vérkeringést. Így szó szerint vehetjük egy zsoltár szövegét: "A bor boldoggá teszi az ember szívét". De nem csak a szívét. Napi egy pohárka 39%-kal csökkenti a vesekő kialakulásának veszélyét is (tej, víz, kóla és limonádé nem befolyásolják). Gyulladásokat csillapít és erősíti az immunrendszert.

Az étkezések mellé fogyasztott vörösbor jobban védi a szervezetet szalmonellák, kolibaktériumok és más kórokozók által előidézett emésztőrendszeri megbetegedések ellen, mint a hagyományos gyógyszerek. Ezenkívül elősegíti az emésztőenzimek képződését és kiegyensúlyozza az emésztés folyamatát.

A bor a szervezet salaktalanítását és a méregtelenítését is elősegíti, mert például megköti a fogtömésekből kioldódó nehézfémeket és élénkíti a veseműködést.

A borban még a rák kifejlődését gátló anyagok is találhatók többek között ugyanazok az anyagok, mint a fokhagymában. Ezek koncentrációja ugyan a szőlőlében csak igen kicsi, de ezt ellensúlyozza, hogy alkoholhoz kötve a belek sokkal jobban fel tudják szívni. A New York-i Solan-Kettering Rákklinika és más rákkutatók vizsgálatai alátámasztják, hogy rendszeres borfogyasztással megállítható a gyomor- és más rákfajták növekedése. Így a borfogyasztóknál a rákos betegek száma 20%-kal alacsonyabb, mint az antialkoholistáknál. Végül, de nem utolsósorban a kedélyállapotra is pozitívan hat: növeli az "örömérzést" kiváltó hormon, a szerotonin koncentrációját az idegrendszerben.

A túlzott alkoholfogyasztás könnyen az ellenkezőjére fordulhat, és megterhelheti a szerveket, leginkább a májat. A megfelelő napi alkoholmennyiség - testsúlytól és alkattól függően - nőknek 1-2 pohár (összesen 0,4 l), férfiaknak 2-3 pohár (összesen 0,6 l) bor fogyasztása. Ennek jelentős túllépése gyorsan kritikussá válhat. Az alkoholfogyasztók 6%-a válik alkoholistává, igaz, hogy a borfogyasztók ennek csak egyötödét teszik ki. A vörösbor hatásának valódi titka tehát a helyes adagolásban rejlik.

Helyes életvitel, megfelelő hatás

A Freiburgi Egyetem nemrég elhunyt sportorvosa, prof. Dr. Josef Keul mindezek mellett azt hangsúlyozta: "A bor csak megfelelő életvitel mellett fejtheti ki maximális egészségjavító hatását. Helytelen táplálkozás mellett csak alig-alig javít valamit a kiindulási állapoton." Különösen fontos, hogy elegendő ásványszegény, szénsavmentes vizet igyunk (kb. 2 l-t naponta), mert a bor semmiképpen sem megfelelő pótlás a folyadékhiány kiegyenlítésére. Dr. Richard Doll, az Oxford Egyetem orvosprofesszora hangsúlyozza: "A dohányzók esetében semmi nem létezik, amivel az infarktus kockázatát egy nem dohányzó szintjére csökkenteni lehetne. A nemdohányzók veszélyeztetettségét a mérsékelt borfogyasztással jelentősen, kb. 40%-kal vissza lehet szorítani. Egészséges táplálkozással és sportolással ez még tovább növelhető."

Érdekes

Tudományos elismerést kapott Wilhelm Busch költői szállóigéje is, mely szerint "a vörösbor vén legénynek a legjobb adományok egyike": A Bordeaux-i Egyetem tanulmánya alapján a borfogyasztóknál 80%-kal kevésbé mutathatók ki az öregségi szenilitás jelei, és az Alzheimer-kórban megbetegedők száma is 75%-kal alacsonyabb. Emellett a mérsékelt borfogyasztók halálozási mutatója is 30%-kal kisebb, mint az antialkoholistáké és a súlyos alkoholistáké.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.