Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ágyban wifi, ez a tuti

Szálloda vagy apartman? Város vagy vízpart? Autó vagy repülő? A közösségi vásárlás egyik ismert hazai szereplője a magyar internetezők utazási szokásait vizsgáló kutatásából az is kiderült, hogy a tisztaság mellett leginkább a kényelmes, nagy ágyra és a wifire vágynak az utazók.

Vajon milyen szempontok alapján választanak az internetezők nyári kikapcsolódást? Mi számít a gyerekeseknek és a gyerek nélkül utazóknak? Hogyan utaznak a fiatalok és hogyan az idősebbek? Íme a kutatás néhány fontosabb eredménye:

Kép: picnio

Hová utazunk?

A magyar nyaralók közül a legtöbben európai célpontokat választanak (45%), hiszen ezek nagy része egyszerűen elérhető, és a pénztárcájuk is ezt teszi lehetővé. Belföldet is sokan jelölték meg úti célként (38%). Jellemzően a gyerekesek inkább belföldet, míg a gyerek nélkül utazni indulók külföldi nyaralásban gondolkoznak. Az eredmények azt mutatják, hogy a válaszadók 91 százalékánál a megfelelő ár-érték arány dönt az úti cél kiválasztásakor. 71 százalékuk a szálloda elhelyezkedését tekinti elsődleges szempontnak.

Mennyi időre utazunk és ezt milyen hosszan szervezzük?

Az óvodás kisgyerekkel utazók rövidebb időtartamokat választanak, 1 illetve 2-4 napos belföldi pihenések mellett teszik le a voksukat. Az 5 napnál hosszabb külföldi nyaralásokat inkább a felnőtt vagy középiskolás gyerekekkel utazók és a budapestiek választják.

Az utazás mellett az előkészületek is fontosak, legtöbben már hónapokkal a kikapcsolódás előtt elkezdik a szervezési feladatokat, legyen szó a szállás foglalásáról, vagy épp a kapcsolódó programok megszervezéséről. A többség ráadásul egyáltalán nem híve annak, hogy az utolsó pillanatra hagyja a nyaralás szervezését: az internetezők majdnem fele (46%) már 3-6, míg további 43 százalék legkésőbb 1-2 hónappal a tervezett indulás előtt áll neki a szervezésnek.

Az előkészületekhez szükséges időt jelentősen befolyásolja családi állapotunk is. Az egyedülállók az élethelyzetükből adódóan rugalmasabbak, ezért esetükben rövidebb a tervezésre fordított idő (átlagosan 3,5 hónap). A házasok és párkapcsolatban élők viszont már megfontoltabbak, számukra több egyeztetést is igényel a megfelelő időpont kiválasztása. Esetükben a tervezés és szervezés átlagosan 4 hónappal az indulás előtt kezdődik.

Kép: pixabay

Mivel utazunk?

Fontos kérdés, hogy miként jutunk el a kiválasztott szálláshelyre. Természetesen teljesen mások a preferenciái a gyerekkel, illetve gyerek nélkül utazónknak, hiszen nem könnyű egy gyerekkel repülőre szállni, még nehezebb a repülőtéri várakozás idejét kitölteni. A kérdőívre válaszolók 68 százaléka autóval, 50 százaléka repülővel utazik, ez utóbbi természetesen a gyerekkel nem rendelkezők esetében magasabb arány, 56 százalékuk szokott repülővel utazni.

Mi alapján választunk úti célt?

Amikor leülünk egy világtérképpel, hogy megtervezzük a nyaralást, akkor nem csupán az dönt, hogy mire áll rendelkezésre megfelelő keret, illetve hova vágyunk: az úti cél választásának legfőbb szempontja a magas közbiztonság, a válaszadók 46 százaléka ezt jelölte meg legfontosabb kritériumként. A közbiztonságot a budapestiek tartják a legkevésbé fontos szempontnak, míg a középiskolás gyerekkel utazók szerint ennek kiemelt szerepe van (63%).

Arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb, amikor elutazik, a válaszadók 39 százaléka magát az úti célt jelölte meg: azaz a nyaralás legfontosabb kérdése, hogy hová utaznak. A gyerekesek ezt másképp látják: ők a költségek alakulását jelölték meg legfontosabbnak egy utazással kapcsolatosan. Ez főként az óvodás (45%) és az általános iskolás gyerekkel rendelkezőket (41%) befolyásolja.

Milyen típusú úti célt választunk?

Bár lazítani, strandolni sok nyaralóhelyen lehet, mind a kisgyerekesek, mind a gyerektelenek a tengerpartot választják legszívesebben (67%). A vízpart, strandolási lehetőség kiemelten fontos a gyerekesek számára: ők második legkedveltebb úti célként bármilyen más vízpartot jelöltek meg, míg a gyerektelenek számára ez kevésbé fontos, nekik a második legnépszerűbb célpontjuk a turistacsalogató városok.

Kép: pixabay

Mit csinálunk nyaraláskor?

Szabadság alatt pihenünk. De kinek mit jelent a pihenés? A megkérdezettek 83 százaléka várost néz, 65 százaléka kirándul, 57 százalékuk pihenéssel tölti az időt. A városnézés a középiskolás gyerekkel utazók esetében kiemelkedően magas, nekik 94 százalékuk választja ezt a kikapcsolódási formát. A pihenés, strandolás az általános iskolás gyerekkel utazók körében a legnépszerűbb.

Sokszor akad konfliktus abból egy-egy nyaraláskor, hogy mit is csináljon a család vagy a pár. Míg egyikük folyton menne valahová, a másik csak napozna. Az adatokból az derült ki, hogy a nők nagyobb arányban (85%) kedvelik a városnézést, mint a férfiak (75%), valamint a pihenést, olvasást is több nő választja. A férfiak körében a vízi sportok népszerűek, szívesebben töltik aktív pihenéssel a szabadságukat.

Milyen szállástípust választunk?

Ami a szálláshely típusát illeti, a szállodák vezetik a sort, legtöbben ott foglalnak szállást (63%), második legnépszerűbb az apartman (59%). A kisgyerekesek körében azonban éppen ez a legnépszerűbb szállásforma, 72 százalékuk tölti szabadságát szívesen apartmanban, hiszen ott a főzés, a mosás is megoldható, minden eszköz a rendelkezésükre áll, ami számukra elsődleges kényelmi szempont. Középiskolás gyerekkel utazók számára a panzió a legnépszerűbb szállástípus. Hiába népszerű, az airb’n’b-t viszonylag kevesen (17%) jelölték meg mint választott szállástípust, talán nem meglepő, hogy a fiatalok magasabb arányban kedvelik: a 25-29 évesek negyede szívesen száll meg magánlakásban.

A szállodák besorolása, azaz a csillagai is számítanak: a válaszadók 77 százaléka a háromcsillagos szállodát preferálja, 70 százalék a négycsillagost. Az óvodás gyerekkel rendelkezők viszont kényelemre vágynak, nekik 88 százalékuk válaszolt úgy, hogy négycsillagos szállodában szokott pihenni.

Milyen elvárásaink vannak a szálláshellyel kapcsolatban?

Porcicák az ágy alatt? Szeméttel teli kuka? Ezeknek a nagy többség nem fog örülni. A tisztaság mint elvárás ugyanis toronymagasan vezet: a válaszadók 90 százaléka szerint ez a legfontosabb elvárásuk egy szállással kapcsolatban. Az is kiderült a felmérésből, hogy 67 százalékuk már csalódott: ennek oka a szálláson talált nem megfelelő tisztaság volt, illetve az a tény, hogy a szállás nem úgy nézett ki valójában, mint amire a képek alapján számítottak.

Dubrovnik, Kép: maxpixel

Mi legyen a szobában?

Jól aludni és netezni – ha csak a szobákkal szemben támasztott elvárások alapján próbálnánk felmérni a nyaralókat, akkor arra jutnánk, hogy erre a két dologra vágynak leginkább. Ugyanis a legfőbb elvárások a szoba felszereltségét illetően a wifi (64%) és a kényelmes nagy ágy (68%), ahogy a megkérdezettek több mint fele számára az is fontos, hogy a szoba csendes legyen. A 18-24 évesek körében a wifi jelentősége már 85 százalék, az idősebb korosztályban ennek jelentősége fokozatosan csökken, de még a 60 év felettieknél is 57 százalék igényli, hogy legyen vezeték nélküli internet a szobában. A minibárt és vasalót csupán az utazók 4 százaléka tartja fontosnak, természetesen az előbbit inkább a férfiak, míg az utóbbit inkább a nők keresik a szobákban.

Hogyan eszünk?

Egy pihenéssel eltöltött nap után kinek van kedve főzni? Úgy tűnik nem sok nyaralónak. Ami az étkezéseket illeti, 81 százalékuk a svédasztalt részesíti előnyben, a 18-24 és a 25-29 évesek ennél is magasabb arányban kedvelik ezt az étkezési formát. A gyerekesek 90 százaléka a kényelem jegyében a félpanzióra szavaz.

(Forrás: Bónusz Brigád)

Sosem volt még ilyen bugis a fesztiváldivat

Végre itt a fesztiválszezon, itt az idő a fölösleges energiák levezetésére, a lazításra, és arra, hogy kibújjunk a bőrünkből! A fesztiválokon mindenki bomba formában szeret csápolni kedvenc bandájának. Ilyenkor levetkőzheted gátlásaidat – a jól megszokott ruhadarabokkal együtt! A fashiondays.hu stylistjai szerint idén öt különböző divatirányzat közül is válogathatunk a fesztiválszezonban. Akár kapucnis pulcsiban, akár csipkeruhában fesztiváloznál, pár ügyes trükkel minden stílushoz megtalálhatod a hozzáillő darabokat a legfrissebb trendek jegyében! Na gyerünk!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.